2. fejezet

Voltak dolgok, amik egyáltalán nem hiányoztok a kollégiumból. Az éjszakai folyosó zajok, a kora reggeli zeneüvöltés és az idióták hangos ébresztője, amire nem kelnek fel. Lana felült az ágyában és hátra simította kócos haját. A szomszédban volt két fiú, akik sose ébredtek fel az ébresztőre, emiatt kora reggeli órákra állították. És hát, nem túl vastag falak vannak a szobák között. Szóval itt érvényes, az hogy a szobának füle van. Ásítva húztam a fejemre a párnát és hasra fordultam. Még lenne egy órám aludni, de nem hagynak.

- Megölöm őket. Egész évben ez volt. – trappolt végig mezítláb a csempézett padlón.

- Csak ne olyan keményen. – motyogtam és lehunytam a szemem.

Hallottam, ahogyan a másik szobában Lana kikel magából és a fiúk csak nevetve, válaszolnak valami perverz mondattal. Az év végéig sok balhé lesz még velük, előre tudom. Ledobtam a párnát és felültem az ágyon. Az éjjel annyiszor felkeltem az álmaim miatt. Már kezdtek elmúlni, de tegnap Zayn látványa újra felkavart. Az egyik pont a találkozásunk volt. Az, ahogy megvédett engem azon az éjszakán.

- Már tudom miért nem a fiúkhoz vonzódóm! Vadbarom az összes.

- Csak ezek. Vannak kedvesek és rendesek.

- És a rossz fiúk hol maradnak Kikki? – nézett rám – Ha lenne egy igazi rossz fiú, lehet még le is, mondanék a leszbikus életemről.

- Vannak, de nem mindenki kaphatja meg őket. – álltam fel – Nekünk nem jár ki.

Lana az ágyra dobta magát és motyogott valamit a párnába. Ki vágyna egy rossz fiúra? Persze, az olyanok, akik nem kapták még meg. Kinek kell olyan élet ahol nem vagy biztonságban? Ahol félned kell melyik pillanatban, veszítesz el valakit. Amikor bele kerültem abba az életbe, meg akartam szökni. Messze menni tőlük. De nem bírtam. Minden egyes mozdulatomat lesték. Valaki mindig a nyakamba lihegett.

- Még is hová mész? – nézett rám Louis miközben Eleanor hajával játszott.

- Inni szeretnék. – fordulta meg és rájuk pillantottam – Vagy már azt sem szabad?

- Majd Niall hozz neked. Zayn megkért hogy ne tévesszelek szem elől.

- Van lábam és kezem, ki tudom magam szolgálni. – határozottan szóltam vissza neki.

- Kibaszottul ülj le most már Kikki. – mordult fel Louis.

Szemet forgatva mentem ki a konyhába és kivettem a szekrényből egy üvegpoharat. Néha annyira nem tudom hová tenni Louis kitöréseit. Az egyik percben egy kedves és szerető barát, a másikban pedig egy gyilkos hangján beszél. Zayn azt mondta, nem mutassam ki feléjük, ha megijedek, mert attól csak hatalmat éreznek felettem. Ezt azután mondta el mikor Louis pofon vágott. Ő volt az első, aki életem megütött. Soha senki sem bántott az előtt. Talán ha az a pofon nincsen Zayn és Én, nem kerülünk olyan közel egymáshoz. Utána kezdtem el benne megbízni és kötődni hozzám.

Ásítva lépkedtem le a lépcsőkön és próbáltam nem orra bukni. A folyosó már teljesen tele volt élettel és mindenki az órákra sietett. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor leértem. Kikerülve köszöntem pár embernek a csapatból, akik a lépcső alján álltak. Kinyitottam a kezemben lévő könyvet és megnéztem hányas teremben lesz az előadás. Amikor tudatosult bennem, hogy rossz irányba megyek, kicsit égőnek éreztem. Nem tudom, mit keresnék az építészmérnökök része felé, mikor művészetet tanulok. Egy nevetést halottam magam mögül, mire megfordultam. Magas alakja fölém tornyosult és kedvesen mosolygott rám. Andy volt az.

- Csak nem ágat váltasz?

- Nem. – ráztam meg a fejem és kínos megvakartam a fejem – Túl korán van még.

- Na látod, ebben egyet értek. Elkísérhetlek?

- Ühm.. Persze, ha van kedved.

- Nagyon jól éreztem magam a múltkor. – indultunk meg a másik szárny felé.

- Igen, én is. Kellemes este volt. – bólintottam mosolyogva.

- Nincs kedved valamikor megismételni?

- Mondjuk? – néztem rá.

- Ma este átjöhetnél vacsorázni. Rendelünk valamit. – vonta meg vállait – És pénteken meg elmehetnénk valami bárba megint.

- Ez már dupla ismétlés. – nevettem fel – De legyen.

- Szuper! Akkor, hatkor nálam.

- 157? – álltam meg a terem előtt.

- 157. – fordított hátat és intet egyet.

Mosolyogva néztem utána és bementem a hatalmas előadó terembe. Nem volt még mindenki jelen, de a fél csoport már itt volt. Leültem a szokásos helyemre, és hátra dőlve néztem körbe. Kár hogy Lana nem velem jár egy csoportba. 

****

Asztalra tett fejjel hallgattam, amit mondanak és próbáltam nem elaludni. Annyira unalmas. Semmi élet nincs abban, amit elmondanak nekünk, körülbelül olyan, mint egy rossz altató mese, de remekül hat. Már éppen kezdtek szemeim leragadni, amikor valaki megfogta a vállam. Felemeltem a fejem és magam mellé néztem. Meglepődve néztem a szőke hajú lányra, aki rám mosolygott.

- Szia. – súgta – Meg tudnád adni a témakörök kérdéseit, a szünetben elvesztettem.

- Persze. – húztam elő a könyvemből a lapot és elé toltam – Tessék. Megtarthatod, nekem már készen van.

- Köszönöm! – mosolygott – Egyébként Emma vagyok.

Testemen végig futott a borzongás és eszembe jutott a tegnapi délután. Ahogy ott álltak. Szorosan ölelte Zayn nyakát és boldogan mesélt neki valamit. Csókolóztak. Érintették egymást, ahogyan tudták. Ahogyan egykor mi is tettük.

- Ühm.. Kathlyn. – néztem kék szemeibe, amik kicsit ijedten néztek rá, míg nem válaszoltam – De csak Kikki.

- Oké, örülök, hogy így végre ismerek valakit innen. – mosolygott és az órájára nézett – Mindjárt az első szünet végre. Van kedved meginni valamit?

- Oké, benne vagyok. – bólintottam.

Óra első felének maradék idejét mellettem, töltötte, de nem szóltunk egymáshoz. Mikor a tanár távozott felálltunk a helyünkről és kimentünk. Emma annyira közvetlen. Pár perces ismeretség után már a karomba karolva húzott a büfé felé. Kedvesen meghívott a kávéra, amit nem utasítottam el, mert már vágytam egy kis koffein bombára. A kezembe nyomta a műanyag poharat és leültünk az egyik asztalhoz. Mosolyogva nézett rám.

- Mesélj magadról.

- Nincs sok mesélni valóm. – nevettem el magam – Négy éve történt velem egy baleset és azóta amnéziám van. Egy hétig aludtam és miután felébredtem az az első emlékem.

- Hű.. – nézett rám elképedve – Nehéz lehet neked.

- Annyira nem, bár az bánt hogy nem emlékszem a szüleimre és a nővéremre. Még a balesetem előtt meghaltak. – vontam meg a vállam – De meg vagy így is.

- Sajnálom. – biggyesztette le ajkait.

- Inkább mesélj te. – mosolyogtam rá.

- Hát, hol is kezdjem.. Angliában születtem és ott is nőttem fel. Két éve jöttem ide, másod éves vagy ebből adódóan, de idén megengedték, hogy beüljek a végzős órákra is.

- Várj, akkor fiatalabb vagy nálam?

- Valószínűleg igen. – nevetett – Húsz éves vagyok.

- Akkor csak két évvel. Bocs, mesélj tovább nyugodtan.

- Imádom a művészetet. Gyerekkorom óta rajongók a festményekért, rajzokért és a szobrokért. Van egy bátyám és egy húgom. Apukám elhagyott minket még öt éve és azóta nem tudok róla semmit sem. Van egy fantasztikus barátom, akivel fél éve vagyunk együtt. – pirult el kissé – Az egyik szünetben mikor haza utaztam, akkor találkoztunk. Megnézed?

Először azt sem tudtam, mit reagáljak. Ujjaimat tördeltem az asztal alatt és bizonytalanul bólintottam. Emma elővette a zsebéből a telefonját és már is keresni kezdett benne egy képet. Mikor megtaláltam a számára megfelelőt mosolyogva fordította felém a készüléket. Elvettem a kezéből és közelebbről is jól megnéztem. A szívem hirtelen nagyot dobbant és egy apró mosolyt az arcomra préseltem, ahogyan Zayn képét néztem. Emma elmesélte hogy Disneylandben készült a kép. Még kora tavasszal voltak ott együtt. Zayn annyira megváltozott. Már nem teljes sötét ruhákban jár. És mosolyog végre.

- Bár.. Nem sokat mesél a múltjáról. Éppen ezért tartom izgalmasnak a kapcsolatunkat. Mindig egyre és egyre több dolgot tudok meg róla akaratlanul is. – mosolygott továbbra is – És neked van barátod?

- Oh, nincs. – ráztam meg a fejem – Négy éve nem voltam senkivel sem.

- Négy? – lepődött meg – Pedig annyira szép és kedves vagy, biztosan szívesen lennének veled. Vagy.. – szűkített össze szemeit – Történt valami hogy nem keresel magadnak egy párt?

- Ühm.. – fordítottam el a fejem – Úgy váltunk el az illetővel hogy azt hittem meghalt. – vontam meg a vállaim – Tudod négy évig abban a hitben voltam, hogy halott.

- Miért? Hol van?

- Ez egy jó kérdés, de tudom, hogy életben van.

- Mesélj, erről kérlek! Olyan kíváncsi vagyok rá.

- Oké. – nevettem el magam – Mivel Angliában nőttél fel biztosan, hallottál egy bizonyos túszdráma, lövöldözés az étterembe hírről.

- Ami Londonban volt? Mert akkor igen.

- Bizony.. Hát azon az estén én is ott voltam. A rendőrök kitéptek minket egymás kezéből és ennyi. Utána nem tudom mi volt. Ezt is úgy mesélték el nekem.

Emma elképedve bámult rám, majd a telefonjára nézett. Láttam, rajta hogy rosszul érzi magát valami miatt. Kék szemeit rám emelte és megfogta az asztalon lévő kezem.

- Én annyira sajnálom! Biztosan szörnyű lehetett.

Oldalra billentettem a fejem és apró mosolyt küldtem felé. Őszintén nem akartam neki ezeket elmondani, de valahogy úgy éreztem, hogy nem fogok tőle megszabadulni egyhamar.

****

- Tessék a táskád! – adta a kezembe Lana – Tettem bele gumit nehogy meglepetés érjen. – súgta és kacsintott egyet.

Éreztem, ahogyan pír kúszik arcomra és elvettem a kezéből. Miért kell egy sima vacsorából más sztorit faragni egyből? Kikészít ezzel. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben és újra barátnőm felé fordultam.

- Tényleg nem baj hogy itt hagylak?

- Dehogyis! Érezd jól magad. – mosolygott – Majd addig megnézem milyen versenyt, terveznek a folyosón. – nevetett.

- Akkor majd jövök! – pusziltam az arcára és kimentem a szobából.

Direkt hat előtt indultam el a szobából, mert tudom, hogy utána mindenki itt gyülekezik, és a versenyeket tervezik. Olyankor pedig kész káosz innen kijutni.

/ Zayn szemszög /

- Hol voltál? – nézett rám Louis a kanapén ülve.

- Mondjuk vettem vacsorát. – tettem le a zacskókat a pultra – Miért?

- Mert itt van a barátnőd. – mondta hanyagul – A szobádban van.

- Jó. – álltam meg előtte – Eleanor a boltban volt. Rólad kérdezett.

- És? Mit mondtál neki? – ült fel.

- Azt hogy itt élsz te is. Ő csak bólintott és elköszönt.

- Nem mondta, hogy jól van-e és hol lakik?

- Annyit tudok hogy tanul. De megyek, Emma vár. – veregettem meg a vállát.

Mióta itt élünk, Louis teljesen magába fordult. Eleanor nélkül egyszerűen nem találja a helyét. Bár ez érthető. Mióta ismertem Eleanor volt a barátnője. Elég hosszú időt töltöttek együtt. Bármit megtette volna érte. Még akkor is mikor azon az éjszakán kitört a balhé. Eleanor pont a mosdóban volt, de mire Louis oda ért, már hűlt helyen volt barátnőjének.

- A rohadt életbe! – ütött ököllel a falba Louis.

- Nyugodj már le! – szólt rá Liam – Hol van Harry?

- Fogalmam sincs. Egy ideje már nem láttam. – támaszkodott a falnak Niall.

- Jól vagy? – guggolt le mellém Liam.

- Elvitték. – néztem az ajtó felé, ahonnan a rendőrautók fénye szűrődött be.

- El kell húznunk innen. – nézett hátra Niall.

- Még is hová? – állt fel – Körbe vették a kibaszott épületet. Nem jutunk ki.

- Kövessetek!

Liam megindult a folyosó másik irányába és követtük. Belökte maga előtt a konyha ajtaját és végig rohantunk egy hátsó ajtóhoz. Egy sikátorba vezetett, ami le volt zárva, így nem tudtak az utcáról bejönni. Az étterem mellett lévő épület oldalán volt egy ajtó. Jelen pillanatban fogalmunk sem volt hogy hová is vezet, de ezt tudtuk csak menekülésre használni. Liam leverte róla a lakatott és bementünk. Egy régi színház épületben találtuk magunkat. Felsóhajtva dőltem a falnak és annak tövébe ültem. Liam körbe nézett, míg Niall elbarikádozta az ajtót. Louis idegesen járkál fel s alá. Lábaim közé dobtam a fegyverem, és a kezemre néztem. Nem sokkal ezelőtt még azt hittem meg tudom védeni. Hogy nem fognak minket elválasztani. Még mindig érzem kezének szorítását, ahogyan félelmében bennem kereste a biztonságot. Nem bírtam neki megadni.

- Minden tiszta. – jött vissza Liam – Szóval.. Harry eltűnt, Kendra meghalt.

- Eleanor eltűnt. – morogta idegesen Louis.

- Kikki? – néztek rám.

- Elvitték a rendőrök.

- Legalább biztonságban van. – mondta Liam.

Biztonságban..

Felálltam a földről és a kezembe fogtam a pisztolyt. Leugrottam a színpadról és végig mentem a nézőtéren. Vissza fogom Őt szerezni. Nem hagyom, hogy holmi emberek befolyásolják. Senki nem tud úgy rá vigyázni, mint én, senki szereti úgy, mint én.

- Zayn! Még is hová mész? – futott utánam Liam.

- Visszaszerzem.

- Te idióta! – fogtam a karom – Ha kimész, elfognak. Legalább biztonságban lesz, ezt fogd fel.

- Te könnyen beszélsz. Tiffany valahol az erdő mélyén van, a szar se gyanakszik rá. De tőlem elvették azt a személyt, aki fontos nekem. Nem elég hogy Harry eltűnt, Kendra meghalt és Eleanor felszívódott? Nem fogom Őt is elveszteni.

- Nem is meséltem. – mosolygott Emma, miközben a kollégium felé sétáltunk – Megismerkedtem azt egyik csoport társammal.

- Igen? És milyen?

- Szuper lány! Szegény nem emlékszik sok mindenre, mert amnéziája van. De olyan rendes és csinos is.

- Mi a neve? – néztem körbe.

- Hát.. Öhm.. – gondolkozott – Elfelejtettem. Túlságosan elfoglalt hogy átérezzem milyen rossz, lehet neki.

Ahogy megláttam a kivilágított kollégiumot, megálltam és a mellettem álló lányra néztem. Emma lebiggyesztette ajkait és lassan rám emelte tekintet. Nevetve öleltem magamhoz és puszit nyomtam a fejére. Néha annyira kislányos és ezt úgy szeretem benne. Átkarolta a nyakam és lejjebb húzott, hogy megcsókolhasson.

- Holnap?

- Holnap. – bólintottam.

- Akkor majd megyek, de most legyél otthon! – lépett el tőlem.

- Oké. – mosolyogtam rá.

- Eszembe jutott. – szólt utánam.

Hátra fordultam és ránéztem, ahogyan utánam szólt. Testem megdermedt, és ahogyan leolvastam szájáról a nevet. Kikki. Mintha minden megállt volna, úgy éreztem. Szóval egy helyre járnak?

/ Kathlyn szemszög /

- De ez most komoly? – nevetett fel Andy.

- Teljesen! – mosolyogva hajtottam le a fejem – Dana nénikém ott állt a kirakatban és próbált csábos pózokba beállni. Mire jött az eladó és kirángatta.

- Istenem.. – nevetett – Biztos jó fej.

- Igen, az. Lucas bácsikámmal együtt.

Már elmúlt kilenc óra is. Úgy éreztem itt az ideje, hogy elmenjek végre. Felálltam a földről és Andy meglepődve nézett rám.

- Megyek, ha nem gond. Holnap sok órám lesz.

- Ja, persze. – állt fel.

- Köszönöm a vacsorát. – mosolyogtam rá és megfogtam a táskám.

- Ugyan. – legyintett – Jól éreztem magam.

Mosolyogva bólintottam és Andy elém állt. Kezei, közé fogta az arcom és megcsókolt. Először teljesen lesokkoltam. De végül a testem elárult. Vállamról lecsusszant a táska a földre és átkaroltam a nyakát.

Csókunkat az ajtón való kopogás zavarta meg. Andy sóhajtva egyenesedett fel és a szemeimbe nézett. Zavarba jöttem tőle. Remegő kezekkel vettem fel a táskám és az ajtó felé mutogatva hagytam el a szobát. A szoba társai vigyorogva néztek rám, majd köszöntek. Lerohantam a lépcsőkön és egyenesen a szobánk felé vettem az irányt.