3. fejezet

Zene

Napok teltek el azóta, hogy Emma elmondta Kikki is az egyetemre, jár. Egyáltalán nem tudom kiverni a fejemből. Minden egyes porcikám arra vágyik, hogy lássam Őt, de valahol mélyen nem akarom. Nem akarom, hogy lásson és felzaklassa a látványom. Pedig olyan kíváncsi lennék rá. Hogy ugyan olyan alacsony, mint volt-e? Hogy a hosszú haja meg van-e még? Olyan szörnyű hogy csak az a kép maradt meg róla mikor kirángatták őt a kezem közül és sírva kiáltott utánam. Semmit se tudtam tenni. Elvesztettem Őt.

- Reggelt. – morogta Louis az orra alatt, miközben kivette a hűtőből a tejet – Emma?

- A fürdőben van. – néztem rá – Szörnyen nézel ki. Komolyan, ez nem normális.

- Ne mondd meg nekem mi a normális és mi nem. – emelte rám dühös tekintettét és szinte oda csapta a tejes, dobozta a pulthoz.

Sóhajtva ráztam meg a fejem és inkább Emma telefonját, néztem tovább. Szerencsére bejelentkezve maradt a profiljában, így végig bírtam futni az ismerősein. Meg is találtam kevés keresés után, akit kerestem. Kathlyn Scott. Sok barátja van, elnézve szeretik is Őt. Még mindig nagyon szép. Gyönyörű mosolya van, amik még szebb szempárral társulnak. Egyszerűen tökéletes. Ahogy lejjebb mentem, mintha kést szúrtak volna a szívembe hirtelen. Megmagyarázhatatlan érzés tört rám. Egy tegnap feltöltött képen van megjelölve, ahol egy fiúval van. Ki az a srác?

Hallottam, ahogyan a fürdőszoba ajtaja nyílik, így gyorsan kiléptem mindenből és visszatettem a telefont az asztalra. Emma nagy mosollyal jött felém és egy csókot nyomott számra. Elképesztő hogy mindig mosolyog.

- Hogy aludtál? – ült le mellém az asztalhoz – Az éjjel mintha rosszat álmodtál volna.

- Öhm.. – dőltem hátra – Volt egy rossz álmom, igen de azon kívül jól aludtam.

- Szuper. Ma nem hiszem, hogy jövök. El vagyok maradva egy beadandóval. – mosolygott – Egyébként a jövő héten lesz egy múzeumi látogatás, ingyenes lesz, mi megyünk a csoporttal, jöhetnél Te is.

- Még meg gondolom.

- Csak egy könyvdedikálás. Nem történhet semmi se. – vonta meg a vállait Kikki.

- Akkor sem akarom, hogy elmenj. Frank bárhol ott lehet vagy az emberi. – néztem rá, miközben előttem járkált.

- Annyira utálom ezt. Bezárva tartasz a külvilágtól. Az iskolán és a házon kívül egyszer voltam valahol is, mert Kendra nem hagyhatott egyedül. – állt meg végül előttem és csípőre tett kezekkel bámult rám.

- Nem érted meg, hogy azt akarom, ne legyen bajod.

- Mert? Mit akarsz még tőlem?

- Veled szeretnék lenni. – ültem fel rendesen és megfogtam a kezeit – Mit nem értesz ezen?

- Nem tudom ki az, aki mindig egyedül hagy. – tépte ki kezeit kezemből.

- Miért vagy ilyen rohadt hisztis?

- Egyszer, érted? Egyszer, akarok elmenni valahova, de nem lehet, mert nagyságos Malik, nem engedi.

- Fogd már magad egy kicsit vissza.

Sóhajtva ült le mellém és maga elé bámult. Oldalra fordítottam a fejem és néztem a kezét. Karja már nem volt bekötve, de a hosszú vágás továbbra is ott volt. Előttem, van az a kép, ahogyan állt előttem és karja teljesen véres volt. Annyira szar volt látni.

- Bocs. – súgta és rám nézett – Csak tudod, mióta olvasok, azóta rajongok az íróért. Úgy örültem, mikor megtudtam, ide jön és dedikál.

- Meglátjuk. – bólintottam.

- Komolyan? Köszönöm! – ölelt át és szorosan hozzám bújt.

- Akkor majd hívlak! – fordult felém, miután felvette a cipőjét – Szeretlek!

- Szia. – váltottunk egy gyors csókot.

- Hál istennek. – szólalt meg Louis, miután becsuktam az ajtót – Az agyamra megy a csaj.

- Mi bajod van? – mentem utána, ahogy megindult a nappaliba – Napok óta még jobban kifordultál magadból.

- Nem tudom mennyire lennél jól, ha nem tudod, mi van azzal a személlyel, akit szeretsz. Négy éve azt se tudod, mi van vele. És közben azt látod, hogy a barátod mással enyeleg előtted.

- Képzeld, tudom milyen érzés nem tudni valakiről négy évig.

- Ugyan már Zayn! Kikki biztonságban a rendőrök miatt, akik elvitték tőled, de Eleanor.. Kitudja, mi van vele. Az egy dolog hogy láttad..

- Állj fel a rohadt kanapéról és kezed elkeresni.

- Még is hol kezdjem le? Hm? Nincs semmi, amin el lehet indulni.

- Indulj el, azon hogy Amerikában van. Louis, minden el lehet indulni csak akarni, kell. – fogtam meg a vállát – Ne add fel.

- Igazad van. – bólintott és rám nézett – Kösz.

****

/ Kathlyn szemszög /

Andy mellettem volt egyből, ahogyan az előadásoknak vége volt és mentünk az aulába. Neki még vissza kell menni egy órára, de addig van egy kis ideje még. Ahogyan mentünk le a lépcsőn a beszélgetésünket egy nagyobb vita hangja zavarta meg. Többen álltak egy kupacon és csak bámultak. Az épület nagy része itt volt, így nem láttuk kik, vannak elől. Andy próbált előre látni, míg én Őt figyeltem. Előttem pont két lány állt és erről beszéltek.

- Semmi esélye nincs az új srácnak, ha egymásnak esnek. – súgta oda a szőke barátnőjének.

- Na igen.. Az a másik sokkal veszélyesebb nála.

- Ühm.. Bocs. – fogtam meg a szőke vállát – Mi ez az egész?

- Egy srác bejött, mert keres valakit, de az új fiúnak nagy a pofája és beszólogatott neki. Azóta megy a balhé, és mindenki azt várja, mikor esnek egymásnak.

Bólintva néztem rájuk, mire sokan távoztak a sorokból, mert túl unalmas volt számukra ez az egész kakaskodás és inkább órára mentek. Andy még mindig próbálta ki venni mi folyik elől, de én előbb megláttam. Mivel sokan távoztak előttem egy percre, láttam. Louis volt az. Gyorsa pillantást vettetem a mellettem álló személyre, majd előre tolakodtam. Az új tanuló nekem háttal volt, így Louis előbb meglátott. Szinte teljesen leblokkolt és ökölbe szorult kezei elernyedtek. Lazán lógtak kezei teste mellett és nyelt egyet. Megfogta Dave vállát, aki rám nézett.

- Mi van?! – fordult felém.

- Húzz innen. – vontam fel a szemöldököm – Hidd el Ő, hamarabb kicsinálna, mint ahogyan hiszed.

Dave pufogva mentem el és szép lassan mindenki távozott. Hátra néztem és Andy felénk jött. Louis csak egy helyben állt és nézett rám, pont, mint aki nem hisz a szemének.

- Elmegyek órára, minden oké?

- Persze. – bólintottam.

Andy intve ment el. Megvártam, amíg teljesen üres lesz az aula és a folyosó is. Oda mentem hozzá és megfogtam a karját. Először vonakodva jött utánam, majd egyszerűen bele egyezett. Kimentem vele az épületből és a közeli parkosított részhez igyekeztem.

- Mit keresel itt? – álltam meg és felé fordultam.

- Te most.. – nézett rajtam végig – Már, mint.. Azta.

- Hm?

- Komolyan te vagy az? – lépett közelebb – Kathlyn?

- Igen, Louis én vagyok az. De mit keresel itt?

- Nem jár ide Eleanor igaz? – sóhajtott – Őt keresem.

- Nem. – ráztam meg a fejem.

Louis ledobta magát a padra és fejét az ég felé, biccentette. Karba tett kezekkel álltam előtte és néztem Őt. Megváltozott. Elhagyta magát. Haja kócos, arca borostás. Ruha szakadt, olyan, amit ezelőtt sose vett volna fel. Lassan hajtotta vissza fejét alapállásba és a bejárat felé nézett. Arcára egyből undor ült ki és hátra néztem. Emma jött ki a bejáraton. Szóval ismerik egymást.

- Nem tudtam, hogy Ő is ide jár.

- Emma?

- Ismered? – nézett rám.

- Igen. Bejár hozzánk órákra. Ódákat zeng a kapcsolatáról.

- Ugye tudod..

- Igen tudom. Tudom hogy Zayn a barátja.

- Oh. – nézte, ahogyan Emma elmegy a város felé – Jól vagy?

- Ühm.. – ültem le mellé – Igen. Megvagyok, bár sokat azt hiszik amnéziám, van. – nevettem el magam – És te? Ahogy elnézem nem vagy túl jó bőrben.

- Szar minden. Négy éve mikor kitört a balhé az étteremben, Eleanor eltűnt. Azóta nem találom a helyem. Semmit se tudok róla.

- És a többiek?

- Kendra meghalt, Harry is eltűnt. Niall Őt keresi, de évek óta semmit se tudunk. Liam pedig Hollandiában van.

- És.. Tiffany? Mi történt vele?

- Hollandiába vitték. A rendőrök kaptak egy fülest, hogy ott van valaki a házban. Megtalálták, és azt hitték őt is fogva tartottak, mint téged. De mivel vele nem volt semmi baj, egyből rokonokhoz küldték.

- Értem. – fordultam felé – Figyelj.. Szeretnék segíteni neked. 

- Még is miben?

- Hogy Eleanor minél hamarabb elő kerüljön.

****

Louis kinyitotta a lakás ajtaját és előre engedett. Teljesen rendezett tiszta lakás volt. Semmi extra nem volt. A nappaliban volt egy nagyobb kanapé két fotellel és egy televízióval. Meg egy nagyobb szekrény, amin könyvek voltak. Rengetek könyv.

- Kérsz valamit? – ment a konyha felé Louis.

- Nem, köszönöm. – álltam meg a magas szekrény előtt és néztem végig a könyveken.

Egyből szemet szúrt a régi könyvem. Óvatosan húztam ki a könyvek közül és mosolyogva simítottam végig kemény fedelén. Mennyit könyörögtem, hogy elmehessek a dedikálásra, de végül elvitt. Kivárta velem Zayn a három és fél órát. Bele lapozva vetettem észre hogy lapjai mennyire gyűröttek és gerince is sérült.

- Oh, megtaláltad Zayn becses kincsét. – nevetett Louis fel mögülem kezében egy pohár üdítővel.

- Az enyém volt. – tettem vissza a helyére.

- Tudom nagyon jól. – ült a fotel karfájára.

- Akkor mindegy. – vontam meg a vállam.

- Szóval.. – tette a dohányzó asztalra a poharat – Annyit tudok hogy itt él a városban. És ha minden igaz tanul.

- Szóval egyetemeken keressük? – fordultam felé.

- Az lenne a legelső szerintem.

- Értem. Akkor körbe nézek, leírom az egyetemeket a közelben és amikor akarod elmegyek veled szívesen.

- Jó, köszönöm. – bólintott – Biztos nem kérsz semmit?

- Nem, tényleg. Nem azért jöttem. – mosolyogtam rá.

Újra kezébe vette a poharat és bele ivott. Leraktam a táskám a kanapéra és az ablakhoz mentem. Tipikus városi látvány.

- Egyébként, szép lakás.

- Kösz. – motyogta – A nagybátyámé volt. Csak időközben meghalt.

- Ühm.. Sajnálom.

Louis nem szólt semmit csak legyintet és úgy nézett rám továbbra is, mintha nem hinne a szemének. Kissé zavaró volt a pillantása, amit rám mért.

- Mennyi az esély rá, hogy azon az egyetemen tanulsz ahová elsőnek, megyek el?

- Ekkora, mint látod.

- Azért, örülök hogy jól vagy.

- Én is örülök, hogy épségben vagy és hogy legalább tudok némi infót a többiekről.

- Ki volt az a srác ma veled?

- Andy. Egy emelettel feljebb van, mint én a kollégiumban.

Louis felállt és újra letette a poharat. Figyeltem, ahogyan a szekrényhez megy és elővesz belőle egy nagyobb karton dobozt. Kipakolt belőle több kacatot is mire megtalált egy levelet. Oda sétált hozzám és a kezembe nyomta. Kérdőn néztem rá, majd a fehér borítékra pillantottam.

- Tiffany írta. Gondolom el, akarod olvasni, ha már neked hagyta.

- Köszönöm. – bólintottam.

A kanapén lévő táskámhoz mentem és bele tettem a levelet. A zár halk kattanására lettünk figyelmesek és pániklova kaptam a fejem Louis felé. Nem akarok találkozni vele. Nem akarok keresztkérdések tűzbe kerülni. Nem akarok. Nem volt hová bújni. Louis is nagyon jól tudta most nem tud segíteni.

Felkaptam a táskám és Louis mögé, siettem. Az ajtó nyílt és zárult. A kulcs fájdalmasan ért le a szekrényre. Lábak dobogtak a padlón és egyre csak közeledett. Lábaim remegni kezdtek és szorosan lehunytam a szemeim.

- Hello. – köszönt Louis – Hát Te?

- Elfáradtam. Mocskos vagyok. Éhes vagyok.

És akkor tudatosult bennem, hogy ez nem Zayn. Louis elállt előlem és Niall volt velem szemben. Letettem a táskám a földre és mosolyogva mentem oda hozzá. Szorosan átölelt és így álltunk pár másodpercig. Elléptem tőle, mire végig néztünk egymáson. Ő volt az egyetlen, aki ugyan olyan maradt.

- De jó látni hogy épségben vagy.

- Téged is. – mosolyogtam rá.

- Miért van itt? Ha Zayn haza jön..

- Akkor mi van? Biztosan tudja, hogy Kikki itt van, hiszen a barátnője vele jár egy előadásra.

- Értem, de akkor se kéne itt lennie. Tudod milyen hangulatember Zayn.

- Nem leszarom? – vágta rá lazán Louis.

****

/ Zayn szemszög /

Zsebre tett kezekkel szaladtam végig a lépcsőkön és már alig vártam hogy végre a lakásba érjek. Előhúztam a kulcsokat és a zárba tettem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogyan kinyílt az ajtó és beléphettem. Becsuktam magam után és leraktam a szekrényre a kulcscsomót. Valami más volt. Kellemes és ismerős illat ütötte meg orromat. Honnan van? Honnan ismerem ezt az illatot? Kikki. Itt járt volna? Hogyan jutott ide?

- Megjöttem. – mentem be a nappaliba.

- Hello. – nézett rám Niall, míg Louis csak a távirányítót nyomkodta.

- Van valami?

- Semmi. – rázta meg Niall a fejét – Találtam egy fonalat, ami hozzá vezethet, de nem volt semmi se a végén.

Éppen válaszoltam volna Niall mondatára, mikor csöngettek. Felálltam a helyemről, mikor láttam senki, sem mozdul meg és az előszoba felé mentem. Kezem a kilincsre tettem és lenyomtam. Szemeim elkerekedtek és elfelejtettem levegőt venni.

- Bocs, itt hagytam a karkötőm, tudod amit.. – nézett fel a táskája kutatása után – Francba. – nyögte ki.

- Kikki..

Ott állt előttem és csak nézett rám. Istenem. Jól van. Épségben látom. Elhúztam a kezem az ajtóról és megfogja karjait rántottam magamhoz. Szorosan magamhoz öleltem Őt és nem akartam többé elengedni. Teste megremegett és először megpróbált eltolni, majd megadta magát és átölelt. Mennyiszer elképzeltem az évek során hogy majd újra így ölelem magamhoz. Hogy újra érzem majd testén az enyémnek feszülni. Illata belopta magát az orromba.

- Hát épségben vagy. – súgtam – Annyira örülök neked.

- Zayn, megfojtasz. – nyögte.

Elengedtem és behúztam a lakásba. Becsuktam az ajtót, és végig futtattam szemeim rajta. Szebb, mint valaha. Testéhez tökéletesen simult a farmerja és a sötét pántos topja. Haja már nem volt olyan hosszú, de a rakoncátlan hullámos fürtök még ott voltak néhány helyen. Kikki nem állt sokáig előttem, mert bement a nappaliba és az asztalhoz sietett. Felkapta a karkötőjét és intve a fiúknak viharzott ki. Kinyitotta az ajtót és minden szó nélkül kiment. Na ezt nem..

Utána mentem és a lépcsőházban elkapva a karját állítottam meg.

- Mi az? – fordult meg.

- Ne menj.

- Nem Zayn, nem akarom, hogy újra felforgasd az életem.

- Kérlek. Annyira aggódtam érted, és annyira hiányoztál.

- Jól vagyok, mint látod, és te is, jól vagy ami fantasztikus.

/ Kathlyn szemszög /

Ahogyan Zayn ott állt előttem, annyira megtörtnek látszott. Annyira kétségbe esett volt az arca. Istenem, mi lett veled? Vettem egy mély levegőt és közelebb léptem hozzá. Elengedte a karom és mosolyogva az arcára simítottam. Ajkai kissé elnyíltak és a szemeimbe nézett.

- Te is hiányoztál. – súgtam oda.

Kezeit a derekamra tette és újra magához ölelt. Fejem a mellkasának támasztottam és kigombolt inge mögé nyúlva öleltem át. Annyira tipikus hogy van rajta egy fekete póló alá. Valami mindig sötét rajta. Az illata még mindig ugyan olyan kellemes volt, mint ahogy emlékeztem.

- Gyere vissza még egy kicsit.

Bólintva léptem el tőle és megfogta a kezem. Visszahúzott a lakásba és bementünk a szobájába. Nem volt olyan nagy, mint Londonban, de nagyobb volt, mint a kollégiumi szobánk. Letettem az asztalra a táskámat és néztem, ahogyan leül az ágy szélére.

- Nem hiszem el, hogy végre láthatlak. Tudod hányszor próbáltam felidézni magamban milyen vagy? De nem ment. Csak az maradt meg bennem, ahogyan sírsz és kirántanak a kezemből. – nézte heges bal kezét.

A szívem összeszorult és újra előttem volt a kép, ahogyan megtörve néz rám, mielőtt eltépnek tőle. Annyira fájdalmas ez az egész. Éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe, Nem akarok sírni. Beharaptam alsó ajkam, és végig néztem rajta. Az agyam szinte kikapcsolt és csak néztem. Azt, ahogyan a bal kezét bámulja és beszél hozzám. Szavait nem fogtam fel, szinte meg sem hallottam. Oda sétáltam hozzá és térdre estem. Kezem bal kezébe tettem és megszorítottam. Mosoly kúszott az arcomra, ahogyan rám pillantott. Szorosan fogta a kezem. Tényleg itt van. Tényleg Ő az. Zayn újra itt van velem. Szabad ujjaival letörölte könnyeimet és homlokát az enyémnek döntötte.

- Annyira sajnálok mindent. Mindent, amin keresztül mentél miattam. Hogy Tiffany és Te eltávolodtatok egymástól, hogy szinte börtönben éltél. Hogy sokszor durva voltam veled, hogy annyiszor megsérültél. Én nem akartam ezt. Azt akartam, hogy biztonságban legyél és mellettem.

- Shh.. – fogtam be a száját – Zayn.. Nem haragszom rád. Boldog vagyok. Tudod miért? Azért vagyok boldog, mert tudom milyen az, amikor szeretnek mikor már senkid, sincs. Még ha sokszor voltak nézeteltéréseink tudtuk őket kezelni. És most hogy újra látlak, újra teljesnek érzem magam.

Lehunyta szemeit és újra magához ölelt. Kezemet egy percre sem engedte el. Annyiszor elképzeltem hogy találkozunk, de az nem ilyen volt. Azt hittem át fog nézi rajtam. Egy vállvonással elintéz és tovább áll. Ehelyett itt van, szorosan magához ölel, és nem hiszi el, hogy láthat nekem újra. Bocsánatot kért mindenért. De sose haragudtam rá. Még ha néha úgy éreztem, hogy utálom is.

Eltoltam magam tőle és az órára néztem, ami mögötte volt.

- Basszus.

- Hm?

- Nem érek vissza a kollégiumba.

- Itt maradhatsz.

- Nem, nem szeretnék a terhetekre lenni.

- És ha szépen kérlek?

- Olyat is tudsz? – kuncogtam.

- Megtanultam. – húzott fel a földről és mellé ültem – Aludhatsz nyugodtan itt, majd alszom a kanapén.

- Nem! Ha már vendég vagyok, akkor én alszom a kanapén.

- Nem fogok veszekedni veled.

- Amúgy sem hagynám, hogy győzz.

****

Lábaimon a pokróccal ültem a kanapén Zayn mellett, és csendben néztük a tv képernyőjét. Louis és Niall már rég aludni mentek, de mi csak ott ültünk egymás mellett. Elmeséltem neki mindent, hogy mik történtek azután hogy elválasztottak minket, majd ő is elmesélte milyen nehéz volt így hármuknak összetartani. Louis teljesen feladta, míg Niall próbált volna keresni, de Zayn maga se tudta mi legyen. Liam hamar Tiffany után ment Hollandiába és már egy éve nem tudni róla semmit se.

- Hát.. – állt fel – Jó éjt. De nyugodtan aludhatsz a szobámban.

- Nem, nekem ez itt jó lesz. Még ez is kényelmesebb a kollégiumi ágyamnál. – mosolyogtam rá.

- Ha baj van, tudod melyik a szobám. – simított végig vállamon – Aludj jól.

- Te is.

Megvártam, míg bemegy a szobájába és becsukja az ajtót. Kikapcsoltam a tévét és lefeküdtem. Mennyire furcsa Őt látni utoljára elvalvás előtt és valószínűleg Ő lesz az első, akit majd látok reggel. Pont, mint régen. De ez még is más.