4. fejezet

Ásítva nyújtózkodtam és nem akartam felkelni. Annyira kényelmes ez a hely. Lassan nyitottam ki a szemem és a világosság, szinte elvakított. És akkor tudatosult bennem, hogy nem a kollégiumi szobában vagyok vagy a saját szobámban otthon. Nem álom volt. Zayn tényleg itt van. Felültem a kanapén, és körbe néztem. A folyosó felől friss kávé szag szökött be. Csuklómon lévő hajgumival összefogtam a hajam és megigazítottam a pólót, amit Niall adott kölcsön az este. Csendes volt az egész lakás. Felálltam a kanapéról és a folyosó felé vettem az irányt. Kinéztem, de sehol senki. Ujjaimat végig húzva mentem a folyosón és hallottam, ahogyan csupasz lábam a járólapon csattog. Benéztem a konyhába, ahol csak Zayn volt. Kicsit kellemetlenül érzetem magam, amiatt hogy így kettesben vagyunk. Beléptem és erőt véve magamon köszöntem neki.

- Jó reggelt!

- Neked is. – fordult meg a pulttól – Kérsz reggelit? Kávét? Teát?

- Nem köszönöm. – ráztam meg a fejem – Csak lezuhanyoznék, ha nem gond és már megyek is.

- Persze. – jött oda hozzám és kitolt a folyosóra – Ott a fürdőszoba, van bent törölköző, de női tusfürdő nagyon nincs.

- Áh. – legyintettem – Köszönöm, hogy itt maradhattam! Hálás vagyok.

- Nem kell annak lenned. – dőlt a falnak és egyenesen a szemembe nézett – Örülök hogy itt vagy.

- Már nem sokáig. – nevettem el magam, ahogyan elsütöttem fantasztikus poénom.

- Semmit se változtál. – forgatta meg a szemeit és egy apró mosoly társaságában visszament a konyhába.

Furcsa volt számomra látni, ahogyan magának csinál reggelit. Azelőtt mindig kész ételeket evett, vagy amit csináltam, esetleg amit Tiffany csinált. Hátán megfeszültek az izmok, ahogyan vágta fel az uborkát. Még mindig megborzong a testem, ahogyan félmeztelenül látom. Valahogy az első éjszakánk jut eszembe.

- Mhh.. – hajtotta le a fejét hozzám – Jól vagy?

Egy szó sem jött ki a számon csak lihegve feküdtem alatta, és lassan engedtem le a kezem hátáról. Orrát orromhoz nyomta és lassan megcsókolt. Egy kisebb sóhaj törte meg csókunkat, ahogyan kicsusszant belőlem és mellém feküdt. Csak a plafont néztem és szorosan a mellkasomhoz szorítottam a takarót. Tényleg megtörtént? Tényleg lefeküdtem vele? Oldalra fordítottam a fejem hogy rá nézhessek. Hason feküdt és arca felém volt. Egyik karja a hasamon pihent és derekamat simogatta ujjaival. Szemei csukva voltak és édesen szuszogott. Hátán tökéletesen kivehetőek voltak körmöm nyomai.

- Ühm.. Bocs. – súgtam felé.

Zayn kinyitotta a szemeit és érdeklődve nézett rám. Sóhajtva húzódott közelebb, így felé fordult és átkaroltam a hátát. Arcunk csak pár centire volt, de nem tettünk semmit. Túl fáradtak voltunk bármihez is. Ujjai egyfolytában bőrömet cirógatták. Lehunytam a szemeim és a vállának döntöttem homlokom.

- Szeretlek Kathlyn. – súgta oda.

A szívem egy hatalmasat dobbant és kipattantak a szemeim. Istenem.. Komolyan azt mondta volna, hogy szeret? Vagy csak egy apróbb álom volt? Hallucinálok? Elhúztam a fejem, és rá néztem. Szemei szépen csillogtak a halvány fényben. Arcára simítottam és közelebb hajoltam hozzá. Utoljára akkor nézett így rám mikor meglőtték a vállát és a fájdalomcsillapítók miatt kába volt.

- Hát.. Köszönöm, hogy itt aludhattam. – mosolyogtam rá.

- Ugyan. – nézett rajtam végig – Örülök, hogy láttalak.

- Én is. – vettem a kezembe a táskám – Akkor..

- Akkor.. – nézett a szemeimbe.

Némán álltunk is bámultuk egymást. Valahogy egyikünk sem akarta kimondani, hogy Szia, vagy hogy Majd látjuk egymást. Megszorítottam a kezembe lévő táskám pántját és másik kezemmel a kilincs felé nyúltam mögöttem. Zayn felsóhajtott és elfordította a fejét. Vajon mi járhat a fejében? Ugyan az, mint nekem? Azt hogy nem tudom, mit tegyek? Hogy átöleljem, mint egy régi barátot? Vagy hogy csak köszönjek el? Elfordítottam a kilincset, mire a zár kattant egyet a húzat hátulról kicsit megcsapott. Lehunytam a szemeim és mélyen beszívva a levegőt fordultam meg. Minden szó nélkül kiléptem a lakásból és becsuktam magam mögött az ajtót. Annyira, de annyira rossz érzésem van. De közben furcsán kellemes borzongás fog el emiatt.

****

Ahogy elővettem a szoba kulcsait, ki nyílt az ajtó és Lana vigyorogva nézett rám. Egyből megfogta a kezem és berántott.

- Mindent tudni akarok!

- Hm? – vontam fel a szemöldököm.

- Andy? Vagy más valaki? – ment az ágyához és leült rá.

- Te most miről beszélsz?

- Hol töltötted az estét édesem? – vigyora csak szélesebb lett kérdése után.

- Oh.. Haza ugrottam. – vágtam rá – Lucas felhívott hogy jön pár rokon és menjek haza egy vacsorára, de elhúzódott így otthon aludtam. Dana hozott el autóval.

- Csak ennyi? Azt hittem izgalmasabb estéd volt..

Izgalmas? Inkább emlékekkel teli. Fájdalmas emlékekkel teli. Ledobtam a táskám az ágyra és a szekrényhez mentem.

- Ugye tudod, hogy sport nap van ma?

- Nem tudok elmenni rá. – vettem le a pólóm és felvettem a fehér blúzt – El kell ma mennem.

- Komolyan? Sose mész sehova..

- Ne már.. – néztem rá – Egyszer én is elmehetek nem?

- Csak azt nem értem, hogy ha otthon voltál, miért itt öltözöl át? Gondolom otthon is hagytál ruhát..

Lana túl jól lát a dolgok mögé és ez idegesítő. Szemet forgatva fogtam meg a fekete nadrágom és a fürdőszobába mentem. Hol is kezdhetném a keresést? Olyan nagy az ország és Eleanor bárhol lehet.. Semmit sem jelent hogy Zayn találkozott vele. Lehet átutazóban volt.

Gyorsan rendbe tettem a hajam és egy kevés sminket tettem fel. Kinyitottam az ajtót és megkönnyebbülve sóhajtottam hogy Lana már elment. Előtúrtam a füzeteim közül a kis jegyzet tömböt és bedobtam a táskámba egy tollal együtt. Bele tettem még pár dolgomat és kezembe fogtam a telefonom. Egy utolsó pillantást vette a tükörbe indultam el a folyosó felé. Bezártam magam után az ajtót és a hátsó kijárat felé siettem. Nem akarom, hogy bent tartsanak a sport nap miatt. Ilyenkor sok vendég jön, tévé csatornáktól, sportolok. Vagy sportolsz vagy, pedig segítesz a vezetésekben. De nekem most egyikre sincs időm, se pedig kedvem nincsen hozzá.

- Bú! – ugrott elém Emma.

- Ühm.. – álltam meg és bámultam rá.

- Csak nem elmész? – biggyesztette le ajkait – Pedig azt hittem együtt sportolhatnánk vagy valami..

- Ne haragudj, de fontos dolgom van.

- Baj van? – dőlt az oszlopnak.

- Nem, nincsen, de most tényleg mennem kell. Majd beszélünk.

- Jó, jó. – állt el az utamból magasba tartott kezekkel.

****

Sietve kerültem ki az embereket, miközben a kávézó felé mentem. Mosolyogva köszöntem a pénztárnál álló embernek, majd végig néztem az embereken. Louis hátul ült a sarokban és a telefonját bújta. Mély levegőt vettem és felé indultam. Felemelte fejét és rám nézett, ahogy a közelében voltam. Mosolyogva ültem le mellé, mire letette a mobilját és előre dőlt.

- Azt hittem el se jössz.

- Bocs, csak feltartottak bent. – forgattam meg a szemem.

- Semmi baj. – válaszolta – Van valami?

Bólintva nyitottam ki a táskám és előkerestem a kis jegyzettömböm, amiben felírtam az egyetemeket. Az asztalra téve toltam Louis elé, aki egyből a kezeibe vette, és nézni kezdte. Nem tudom melyik iskola nevét, olvasta, amikor elmosolyodott. Visszatette a faasztalra a tömböt és rám nézett.

- Meg van.

Nem szólt mást, csak elővett a zsebéből öt dollárt és az asztalra tette. Kérdőn néztem felé, amikor megállt és jelzett a fejével, hogy kövessem. Felugrottam a helyemről és sietve mentem utána. Elővette zsebéből az autó kulcsait és az épület mögötti parkolóhoz mentünk.

- Hová megyünk? – álltam meg kissé lihegve az autónál.

- Meg van Eleanor. Néztem névsorokat és az egyik egyetem, ami fel volt írva azon megtaláltam. – nyitotta ki az ajtót – Csak nem elfáradtál? Elég szar kondícióban vagy.

- Marha kedves vagy. – ültem be mellé.

- Zayn óta voltál egyáltalán valakivel is?

- Már megbocsáss mi közöd, van hozzá? – pillantottam rá.

Megvonta a vállait és kikanyarodott a fő útra. Néma csendben ültünk egymás mellett, míg Louis az utat figyelte én pedig ki bámultam a fejemből. Jó érzés volt végre segíteni valakinek. Mióta a kórházban felkeltem négy éve, senkinek se tudtam segíteni, mert „amnéziám” van. Mindenki csak körül ugrál azóta, és fokozottan figyelnek rám.

- Tudod.. – könyököltem az ablakhoz – Azon a napon mikor megtámadták a bandát az étteremben, azt gondoltam ennyi. Hogy meghalunk vagy is legalább Én, meghalok. Amikor az a férfi az asztalunkra esett be pánikoltam. Azt gondoltam, hogy az egész hat hónapom egy álom volt. És ez a vége, de nem így lett. Később rájöttem hogy a neheze csak a kórházban jött. Beadni, hogy amnéziám van, hogy nem tudom, ki vagyok. És ami a legnehezebb volt.. Új életet kezdeni. A mai napig próbálom magam teljes egészében helyre hozni, de nem megy. Rájöttem, hogy azért mert nincsen családom, nincsenek barátaim és nincs egy olyan ember, akit igazán szeretek.

- És az a Lana vagy ki?

- Szeretem, de nem olyan, mint Tiffany. Négy éve barátok vagyunk, még is néha olyan idegennek érzem. Nem érzem jól magam.

- Nem csak neked nehéz ez az egész. – sóhajtva lassított le a piros lámpánál – Miután Elmenekültünk minden a feje tetejére állt. Nem mehettünk vissza a házba, Harry eltűnt, Kendra meghalt. Széthullott a csapatunk. Miután Liam haza jött a faházból teljesen elborult az agya, mert Tiffany eltűnt. Niall volt az egyetlen, aki tiszta fejjel gondolkozott. Tudom, hogy mennyire elveszettnek éreztem magam és megtörtnek. Eltűnt az az ember mellőlem, akit annyira szeretek, és akit mindennél jobban meg akarok óvni a sok elmeháborodott embertől.

- És Zayn?

- Talán ő volt az, aki a legjobban kifordult önmagából. Teljesen elvesztette a józan eszét miután elvittek téged. Minden áron meg akart találni. Sokáig keresett is, de Niall lebeszélte róla. Három évig harcolt érted. Mind azt gondoltunk semmi értelme és nem kéne újra felforgatni az életed.

- Értem. – bólintottam.

Leparkoltunk a parkolóba és kiszálltunk az autóból. Louis sietős léptekkel indult meg az épület felé, ahol nagy tömeg volt. Hasonlított arra, ami éppen nálunk van. Ahogy közelebb mentünk, rájöttem miért is, hasonlít annyira, hiszen ez is sport nap. Louis megállt az egyik padnál és fintorogva nézett végig a tömegen, akik a színpad előtt álltak.

- Most hogy a szarban találjuk meg? – morgolódott.

- Az épületben biztos van valaki, akit nem lehet kérdezni.

Körbe néztem, lehetséges kerülőút után keresve. Mikor kiszúrtam egy üres területet ahol el lehet jutni az épületig, megfogtam Louis karját, és magam után húztam. Sietve mentünk a hatalmas építmény ajtójához, ami tárva nyitva volt. Szerencsére bent sokkal kevesebben voltak, mint kint, így nem kellett tolakodni vagy szorongani. Az egyik lépcsőfokon ült egy hullámos hajú lány, edző ruhában és éppen vizet ivott. Elengedtem Louis karját és a lány felé mentem. Egyből rám nézett és kíváncsian figyelt.

- Szia. – álltam elé – Tudnál segíteni nekünk?

- Hello. – állt fel – Persze, miben?

- Keresünk egy lányt.. Eleanor a neve.

- Eleanor Calder?

- Igen! Őt keressük. – örültem meg.

- Éppen a büfénél van, le tudlak titeket vinni úgy is, zárva vannak most.

- Nagyon szépen köszönjük!

- Nincs mit. – mosolygott rám.

Hátra néztem, és bólintva jeleztem, hogy meg van. Louis egyből jött utánam és lementünk egy hosszú lépcsőn. Valószínűleg ez lehet az ebédlő amúgy, mert hatalmas helységbe mentünk. Megálltunk egy kisebb ajtónál és bekopogott rajta a segítőnk. Nem kellett sokáig várni, mire már nyílt is az ajtó. A lány elállt előlünk és Eleanor elkerekedett szemekkel nézett ránk. Louis teljesen lefagyott és csak bámulta szerelmét. Félre álltam, hogy ne legyek útban és mosolyogva néztem rájuk. Eleanor arcára egy apró mosoly kúszott és sírva sietett Louis karjaiba. Szorosan ölelték egymását és Eleanor sírása visszhangzott az ebédlőben. Kissé kezdtem kínosan érezni magam, hogy tejbe tök mosollyal bámulom őket, így hát elfordulva néztem körbe.

****

- Hát Eleanor, örülök hogy újra itt vagy. – mosolygott Niall.

- Én is hogy végre látlak titeket! – szorította meg Louis kezét – Annyira aggódtam értetek. De féltem újra találkozni is.

- Nem kellett volna. – húzta mellkasához Louis – Mindenki szeretettel fogad.

- Az pedig csak plusz hogy Kikki is meg van teljesen jól. – karolt át Niall.

- Oh, igen. Bár rajtatok kívül mindenki úgy tudja amnéziám, van. – nevettem el magam.

Niall is elnevette magát, majd felállt mellőlem és az előszobába ment. Az órára néztem és rájöttem, hogy ideje indulnom, ha időben oda akarok érni. Hallani lehetett, ahogy Zayn haza ér, így teljesen biztos voltam benne hogy ideje menni. Niall hangosan köszönt az előszobából, mire felálltam. Indultam volna a táskámért, de Eleanor megfogta a csuklóm és a szemembe nézett. Lassan rázta meg a fejét, hogy ne menjek, de nem akartam maradni. Annyira kellemetlen ez az egész.

- Eleanor? – jött be Zayn.

- Szia. – mosolygott rá és felugrott a helyéről, egyenesen Zayn felé ment és átölelte – De jó látni téged is.

- Szia. – karolta át egyik kezével – Minden oké?

- Most már igen. – bólintva lépett el tőle.

- Hol voltál eddig? – nézett rá Louis.

- Dolgom volt. – vonta meg vállait és szemei rám tévedtek.

Tekintetünk találkozott pár másodpercre, majd elkaptam a fejem és sóhajtva mentem barátnőmhöz. Átöleltem még egyszer Őt és mosolyogva néztem rá.

- Hát, örülök, hogy újra láttalak. De nekem most már mennem kell.

- Ne már! – lépett el – Nem maradsz még?

- Aludhatnál újra itt. – vetette fel Louis.

- Na látod? – mosolygott Eleanor – Kérlek! Annyi mindent beszélhetnénk.

- Nem, tényleg nem. – ráztam a fejem – Mennem kell.

Eleanor lebiggyesztett ajkakkal ment vissza szerelme mellé. Hátat fordítva indultam el az előszoba felé, így kénytelen voltam Zayn felé közeledni. Éreztem, ahogyan szemeit végig rajtam tartja. Arcomat megdörzsölve álltam a szekrény előtt és szabad kezembe vettem a táskám. Sóhajtva tekintettem a nappali felé és akkor vettem észre, hogy Zayn utánam jött.

- Ühm.. – egyenesedtem ki.

- Elkísérlek.

- Nem szükséges.

- Kérlek.

- Jó.

Beköszöntem a szerelmes párnak, majd kilépve a lakásból vártam, míg Zayn bezárja az ajtót. Nem értettem minek kell el kísérni, de nem volt kedvem egy vitába keveredni, mert nem engedek neki. Lementünk a lépcsőkön és a ház előtt már indultam volna jobbra, de megfogta a karom. Kérdőn néztem rá vissza, mire elővette zsebéből a kocsi kulcsot. Kezét lassan húzta végig karomon és megfogta a kezem. Testem forróság öntötte el és néztem Őt. Elindult a ház mögötti parkolóhoz én pedig mentem utána és a kezünket néztem, ami tökéletesen kapcsolódott egymáshoz.

Kinyitotta az autót és beültünk. Csendben csatoltam be magam, majd az ablakon néztem kifelé. Miért érzem magam ennyire zavarban? Mintha újra egy idióta tinédzser lennék. Néztem a kivilágított utcát és egyre jobban azon járt az eszem, hogy mit mondhatnék neki. Zavart ez a csend. Régen mindig beszéltünk, de mostanra olyan mintha már nem lenne, mint mondanunk a másiknak. Vagy csak kényszerből akar már a közelben lenni? Késztetést érez, arra hogy óvjon? Ugyan.. Hová gondolok, barátnője van. Biztosan csak nem akarta hogy egyedül mászkálj késő este. De az végül is ugyan az, mint hogy meg akar védeni.

- Őszintén, miért akartál velem jönni? – bukott ki belőlem.

- Hm? – pillantott rám.

- Miért akartál elkísérni? Vagy elhozni?

- Csak nem szerettem volna, hogy a sötét utcákon egyedül mászkálj.

- Zayn.. – néztem Őt – Ne haragudj, hogy így hozzád dobtam ezt a kérdést.. Én csak..

- Ugyan azt érzed, amit Én? Kínosan? De még is örülsz valahol, mert együtt lehetünk?

Mintha csak a saját gondolatimat mondta volna fel. A szívem összeszorult és sóhajtva hajtottam le a fejem. Vajon ez el fog múlni bármikor is? Nem, kötve hiszem. A nővérem mindig azt mondta, hogy az első szerelem nem múlik el maximum, kialszik a láng, de azt bármikor újra lehet éleszteni. Azt nem tudom, hogy én mi voltam számára, de biztosan tudom hogy nekem Zayn az első szerelmem.

- Nem vagy éhes?

- Éhes? – néztem rá újra.

- Ha jól tudom még, vagy két órád van visszaérni. Gondoltam ehetnénk valamit.

- Oh.. Legyen.

****

/ Eleanor szemszög /

Óvatosan keltem ki Louis mellől és halkan lépkedtem az ajtó felé. Kezemmel a kilincs után kutattam, és mikor megtaláltam lassan nyitottam ki az ajtót. A folyosón égett a villany, így hirtelen túl erősnek éreztem a fényt. Hunyorogva csuktam be magam mögött az ajtót és a konyha felé mentem. Zayn az asztalnál ült egy pohár vízzel és a telefonját nyomkodta. Töltöttem magamnak én is inni és leültem vele szembe. Kíváncsian nézett rám, mire rá mosolyogtam.

- Nem tudsz aludni?

- Nem, Emma beszélgetni akar. – válaszolt, majd lerakta a telefont az asztalra.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze. – bólintott.

- Kikki miért ment el, ahogy megjöttél? Meg ki az az Emma?

- Erről gondolom nem beszéltek neked. Emma a barátnőm.

- Mindent értek.

- Hogy?

- Hát, azt hittem együtt vagytok. És ezért nem értettem a reakciótokat egymásra. De így világos.

- Még mindig nem értelek. – rázta meg a fejét.

- Kathlyn biztosan érez még valamit, hiszen kerülni próbál téged. És ha te azt mondod, nem érzel iránta semmit, akkor hazudsz, hiszen egyből mentél utána, le se vetted róla a szemed.

- Túl kombinálod Eleanor. – vágta rá – Egyszerűen csak nem szerettem volna, ha sötétben egyedül van kint.

- Ja, azért vitted vacsorázni is.

- Honnan tudod?

- Louis elmondta, mert beszéltetek.

- Jó, talán elvittem, mert nem ettünk semmit.

- És mert vele akartál lenni. Zayn ne már!

- Ez nem ilyen egyszerű.. Három évig éjjel nappal kutattam utána. Louis állított le, mert már kezdtem bele őrülni. Aztán egy nap jött Emma. Összejöttünk és több mint egy hete már, annak hogy tudom egy városban, vagyunk, de csak tegnap találkoztunk. Amikor megláttam nem hittem el. Biztos voltam benne hogy hallucinálok, vagy már megint csak álmodom. De ott volt. És annyira megnyugodott a lelkem, mert jól volt. De még is ott van benne a félelem, hogy szem elől vesztem újra.

- Azta.. Zayn Malik félelme hogy elveszti a volt barátnőjét.

- Eleanor ez nem vicces.

- Nem is viccnek szántam. Én csak örülnék, hogy Kikki újra köztünk lenne.

- Kérlek! – fogta meg a karom – Csak te vagy nekem, akivel rendesen beszélhetek.

- Kikki nyugodj le, nem lesz semmi baj. – néztem az ágyon alvóra – Zayn erős, túl lesz ezen is.

- De akkor is.. Úgy aggódom értem, na meg olyan egyedül érzem magam. Egész nap alszik vagy kábán, beszélünk pár szót.

- Tényleg mennem kell. – öleltem át – Louis már vár hogy haza vigyen.

- Jó. – szipogott.

- Ne sírj már. Semmi baj nincs. – mosolyogtam rá – Rendbe lesz minden.

- Emlékszel, mikor megsérültél?

- Ez most hülye kérdés volt, mert már számtalanszor sérültem meg..

- Amikor meglőttek.

- Igen. – bólintott.

- Kikki annyira kétségbe volt esve. Rendesen pánikba esett akárhányszor rád nézett, de egy percig sem akart egyedül hagyni téged.

- Nem rémlik semmi.

- Mert nagyrészt végig aludtad. – kuncogtam – Vagy begyógyszerezve beszéltél össze vissza.

Zayn sóhajtva nézett rezgő telefonjára és arcára valami féle boldogság kúszott. Szeme felcsillantak és arca mintha kipirult volna kissé. Felálltam a helyemről és a hűtőszekrényhez mentem, ami pont mögötte volt. Annyira hajt a kíváncsiság, hogy vajon kivel beszél, hiszen azt mondta Emma már nem ír neki. Kinyitottam a szürke hűtő ajtaját és hátra dőlve néztem a telefonjára, amin Kikki neve volt. Önelégülten mosolyogtam és megfogva a tejet öntöttem magamnak egy másik pohárba.

- Hát akkor jó éjt Zayn.

- Neked is. – válaszolta az orra alatt.