7. fejezet

Egész éjszaka nem aludtam semmit. Csak forgolódtam és milliószor próbáltam elérni a legjobb barátnőmet. De mint hiába. Lana telefonja párszor kicsörgött, majd kikapcsolta. Még csak hallani sem akar felőlem. Szükségem van rá. Idióta viselkedtem. Andy elment egyből este így teljesen egyedül maradtam. Még Emma szobájához is elmentem, de valahogy nem volt erőm bekopogni. Mi lett volna, ha ott van, és ajtót nyit? Hogy nézzek a szemébe? Nem megy Zayn miatt. Újra felborultam belül. Mintha lenn egy kis tárolóm legbelül, amit feldöntöttek. Nem bírom összeszedni az elgurult dolgokat.

- Mosolyogj már! – nézett rám Lucas – Nem is örülsz, hogy haza jöhetsz végre?

- De persze. – bólintottam – Csak elgondolkoztam..

- Kathlyn jelentkezz itt a Föld, térj vissza hozzánk. – nevetett.

Mosolyogva ráztam meg a fejem és bámultam ki az ablakon. Mióta velük élek Lucas mindig a kedvemben próbál járni. Egyszerűen képes magából bohócot csinálni, csak hogy nevessek neki. Dana volt az, aki támogatott.

- És ez lesz a Te szobád, drágám. – nyitotta ki előttem Lucas az ajtót.

Egy egyszerű szoba volt. Minden más tinédzser lány szobája. Sárga falak, egy nagy ágy hozzá tartozó bútorokkal. Lucas belépett a szobába és az ágyra tette a táskám. A hideg végig futott a hátamon, ahogy beljebb mentem. Ahogyan napfény beszökött az ablakon, sokkal világosabb volt a szoba. Minden annyira összhangban volt.

- Majd gyere le, ha szeretnél, vagy csak kiabálj, ha kell valami. – simított végig karomon.

Némán bólintottam és figyeltem, ahogyan kimegy és becsukja az ajtót. És újra egyedül maradt egy idegen helyen. A táskámhoz mentem és kihoztam rajta a legkisebb cipzárt. Bele nyúltam, hogy kivehessem azt a levelet, amit a kórházban kaptam. Egy futár hozta el. Nem mertem eddig kinyitni. Talán nem is akartam tudat alatt. Nem akarok semmit. Csak, azt hogy Zayn újra a karjai, közé zárjon. Hogy orrát a hajamba temesse, és végig húzza ujjait a gerincem mentén. Hallani a hangját.

****

Összegömbölyödve feküdtem az ágyon, és a nyakláncomat szorongattam. Sötét volt. Megnyugtatott kivételesen a sötétség. Nem féltem hogy valaki ott lesz, vagy hogy baj történik. Vágytam rá, hogy sötét legyen, és magába zárjon. Lucas és Dana többször is aggódva néztek be hozzám, beszéltek is, de nem válaszoltam. Nem bírtam. Napok óta nem aludtam. Sőt lassan két hete semmit nem pihentem. Kimerült voltam. Mikor a szemeim lecsukódtak csak a lövöldözést hallottam, és ahogyan a rendőrök megérkeznek. Miért nem lehet komolyan amnéziám? Miért kell csak így tennem? Meg akarok szabadulni a fájdalmas emlékeimtől. A történéséktől, az emberektől. Az életemtől. Felültem az ágyon és az ablak felé, néztem. Mi lehet oda kint? Milyen lehet oda kint az élet?

„Mert tudod ki tartok és harcolok a végsőkig”

Harcolni az életért, élni a szerelemért és meghalni a reményért. Egy mocskos ördögi kör. Sose fogok belőle kikerülni, sose fogom tudni milyen az mikor normális életem van.

Harcoltam, hogy túl éljem a fájdalmaim a családom elvesztése után.

Éltem a szerelemért, amit kaptam és élveztem

Most pedig majd meg halok egy kis reményért, hogy tudjam, jól vannak és semmi bántódásuk nem esett.

- Arra gondoltam este lehetne egy kis grill party. Mit szólsz hozzá Kathlyn? – mosolygott Lucas – Meghívhatnánk a barátaidat.

- Szuper, bár a barátos részét kihagynám. – lettem le az asztalra a könyvet.

- Legalább Lana eljöhetne. – nézett fel Dana – Úgy is olyan régen volt már itt.

- Ühm.. Nincs a államban. Gondolom. – vontam meg a vállaim – Felmegyek, rendet rakok a szobámban.

/Eleanor szemszög/

- Reggelt. – ásított nagyot Niall és a hűtőbe nyomta fejét.

- Neked is Niall! – mosolyogtam rá – Van kávé, palacsinta és gofri is!

- Szuper, éhen halok. – vágta le magát a székre, kezében egy bögrével.

- Te mikor nem? – nevetett fel Louis – Mi a mai terv?

- Én pihenek. – dünnyögte Niall – Zayn hol van?

- Emma itt aludt és elkísérte valameddig. – válaszoltam és a csörgő telefonomra néztem.

Egyből kezembe vettem, ahogyan megláttam Kikki nevét a kijelzőn. Felálltam az asztaltól és egyenesen az erkélyre mentem. Halkan becsuktam magam mögött az üvegajtót és a korlátnak dőlve vettem fel.

- Kikki! Azt hittem már nem is akarsz velem beszélni!

- Öhm.. Hello, Lucas vagyok Kathlyn nagybátyja.

- Ühm.. Hello? – kérdeztem vissza, és szemeim elkerekedtek.

Egyből szörnyű dolgok jutottak eszembe. Balesete volt, eltűnt, elrabolták vagy valami. Idegesen fordultam meg és néztem le az utcára. Elég kínos ez az egész.

- Szóval.. Kathlyn barátja vagy? Csak, mert nem ismerek túl sokat..

- Oh, igen. Eleanor vagyok.

- Örülök, még ha nem is személyesen.. Arra gondoltam, hogy este átjöhetnél, vagy jöhetnétek, nem tudom, hogyan szoktatok lenni. Egy kis grill estét csinálok. Csak Kikki nem igazán akart senkit hívni. Én pedig meg szeretném ismerni a barátait.

- Ez szuperül hangzik. – mosolyodtam el – Szívesen elmegyünk a csapattal. Bár kicsit félek nem fog nekünk örülni, főleg ha csak úgy oda állítunk.

- Ugyan! Nyugodtan fogj rám csak mindent. – nevetett a vonal másik végén.

- Rendben, akkor az úgy lesz, ha este hétre ott vagyunk?

- Tökéletes, a saját számomról elküldöm a címet. Szeretettel várunk titeket.

- Köszönjük, ott leszünk!

Elköszöntünk egymástól, majd letettem a telefont. Kicsit tartok Kikki reakciójától, ha meglát majd minket ott. Előre tudom teljesen ki fog akadni és ölni fog a szemével minket.

- Hová is megyünk? – nézett rám Zayn az ajtóban állva.

- Öhm.. Szia! – mosolyogtam rá – Nem, muszáj ha nem akarsz.

- Szóval?

- Kathlyn nagybátyja meghívott minket estére magukhoz.

Zayn nem szólt semmit csak ökölbe szorult a keze. Nem tudom mi történt tegnap este, de mikor Emma visszajött vele, eléggé feszült volt a hangulat köztük. Tudom, hogy találkoztak és Emma látta őket. Már éppen indult volna be, de megfogtam a karját, és visszahúztam. Kérdőn nézett rám és elrántottam a kezét.

- Mi történt az este? Megtaláltad nem igaz?

- Neked ehhez semmi közöd sincsen, senkinek nincsen. Ez a kettőnk dolga.

- Látott titeket Emma?

Nem szólt semmit csak a falnak dőlt és rágyújtott. Mélyen szívta be a levegőt, majd rám pillantva fújta ki. Becsukta meg a mögött az ajtót és újra rám nézett.

- Igen. Találkoztunk. Emma meglátott minket.

- De mit csináltatok?

- Nem tudom, miért, de meg akartam fojtani. – vonta meg hanyagul a vállait.

- Hogy mi? – akadtam ki teljesen – Normális vagy?

- Kuss! – parancsolt rám – Nem tudom miért akartam meg tenni. Komolyan, de azóta szörnyen érzem magam.

- Nem szeretném, ha eljönnél ma.

- Nem is tudtam volna. Emma be akar mutatni a szüleinek. Bár semmi kedvem hozzám.

****

/Kathlyn szemszög/

- Kezdem azt hinni nincs is olyan fűszer, amiért elküldtél.. – léptem be az ajtón és ledobtam a táskám – Lucas, ha máskor meg..

Minden szó belém fagyott. Talán még levegőt is elfelejtettem venni. Lucas a grillnél állt és mellette Niall. Louis a korlátnak dőlve sört ivott és Dana sztorijait hallgatta barátnőjével az oldalán. Mikor Eleanor észre vette felkiáltott és hozzám rohanva ugrott a nyakamba. Szorosan ölelt át és egy puszit nyomott az arcomra. Mit keresnek itt? Azt hittem Harry lesz majd, az, aki az életemre tör, de nem.

- Úgy hiányoztál már Kikki!

- Szia! – integetett Lucas.

- Nem találtam egy boltban sem olyan fűszert.

- Találtam itthon. – legyintett.

Niall és Louis kedvesen mosolyogtam rám, de nem bírtam hová tenni ezt az egészet. Miért én? Miért velem történik mind ez meg?

Lefejtettem magamról Eleanor karjait és Lucas mellé sétálva néztem rá. Ő, mint sem törődve velem, forgatta a húspogácsákat a grillen. Nagyon jól tudja mennyire, utálom, ha hazudik nekem, és utána átnéz rajtam. Egyre jobban ment fel bennem a pumpa, de még mindig leszart magasról. Dobogni kezdtem a lábammal, mire fél szemmel végre rám tekintette, de valószínűleg, azért mert mögöttem volt a tál ahova a húspogácsát rakni akarta.

- Miért? – förmedtem rá halkan, ahogyan megfogtam a karját.

- Meg akartam ismerni a barátaid.

- És ha ők nem azok?

- Ugyan Kathlyn, kik hívnának annyit, mit ők? – tolt arrébb – Nyugodj meg és érezd jól magad, nagyon aranyosak.

- Csak ők jöttek? – néztem magam mögé a többiekre.

- Igen. – bólintott – Miért vártál még valakit?

- Nem, dehogy. – ráztam meg a fejem.

Zayn nem kapott az alkalmon, hogy eljöjjön, és a közelembe férkőzzön? Furcsa. De hirtelen nagyon megnyugodtam. Már nem is zavar, hogy a többiek is itt vannak. Talán csak Zayn miatt nem akartam őket itt látni.

Mosolyogva ültem le Eleanor mellé, aki meglökött a vállával és nevetni kezdett. Dana kihozta a salátát és az asztalra tette, mire a fiúk már egyből dicsérni kezdtél, hogy mennyire jól néz ki. Lucas persze, egyből rá vágta, majd ha a hamburgeréből esznek az milyen finom lesz. Eleanor végig a karomba karolva volt hozzám dőlve valamennyire. Jól esett, hogy ilyen közel volt hozzám.

- És honnan ismeritek egymást? – dobta fel Lucas a kérdést evés közben – Kathlyn sose mesélt rólatok.

- Az egyik kampuszon találkoztunk. – mondta teljes nyugalomban Niall – Nagyon kedves volt velünk, Eleanor egyből barátra lelt benne.

- Nem is mesélted. – mosolygott Dana.

- Hát, igen azzal a buta fejemmel mindent elfelejtek. – válaszoltam rá.

- Kikki elmesélte mi történt vele? – nézett a fiúkra Dana.

- Nem kell mindenkinek erről mesélni Dana. – néztem rá – Senkire se tartozik.

- A barátaidnak csak tudniuk kellene.

- Tudjuk. – nyugtatta meg Louis – Mesélt róla.

- Oh, akkor elnézést. – vonta meg a vállát Dana.

Csendben ültem az ágyon a falnak dőlve, miközben szorosan öleltem a lábaimat. Mit kezdjek magammal itt? Senkit nem ismerek, azt sem tudom hová menjek, és mi hol van. Már kilenc napja, hogy elhoztak Angliából. Két hete nem tudok semmit felőle. Minden nap reményekkel telin vártam a híradót, hátha lesz benne valami. Semmi. Vajon mi történt? Csak a lövésekre emlékszem, amik a személyzeti bejárat felől jöttek. Ott láttam utoljára. Ha lehunyom a szemem még mindig magam előtt, látom és érzem, ahogyan megcsókol. Minden egyes pillanatban. Éjjel két óra van. És én már megint fent vagyok. Ez megy két hete. Nem alszok semmit, nem eszek semmit. Gyenge vagyok. Annyit sírtam már, hogy egy könnycsepp sem jön ki a szememen. Minden egyes alkalommal álmok gyötörnek, hogy itt van értem, hogy vele vagyok, vagy éppen az az éjszaka. Újra és újra. Nincs belőle menekvés.

- Kathlyn.. – lépett be Lucas és a folyosói lámpa bevilágította sötét szobám – Megint nem alszol?

Lassan szívtam be a levegőt és térdeimre hajtottam a fejem. Sose fogják ezt érteni. Senki se fogja. Újra elvesztettem valakit, akit annyira szerettem. Egy újabb részem halt meg ez által. Hányan fognak még így belépni és távozni az életemből? Miért űzi velem ezt a csúf játékot az élet? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?

- Hé, minden rendben lesz. – simogatta a hátam Lucas, ahogyan mellettem ült – Most már biztonságban vagy, nem fog senki sem bántani. Én vigyázok rád, ígérem.

Biztonságban.. Újra rám tört a zokogás és elhúzódtam tőle. Próbált belém kapaszkodni, maga mellett tartani, de mindig eltoltam a kezét. Csak Zayn mellett volna biztonságban. Ő mindig vigyázott rám. Este addig nem aludt el, amíg fent voltam. Ha vihar volt, mindig szorosan magán tartott.

- Kérlek, Kathlyn, ne taszíts minket el magadtól. Nekünk sem jó ez. Fáj, hogy ezt teszed, mi azt akarjuk, hogy biztonságban érezd magad. Segíteni akarunk. Melletted állunk. Egyszer sem szólt eddig hozzánk, csak a kórházban. Beszélj velem, mert bele őrülök, hogy egy szót sem szólsz. Kérlek szépen, könyörgöm már.

Lucas tenyereibe temette arcát, és kissé remegtek a vállai. Sír? Letöröltem a könnyeim, ahogyan figyeltem Őt. Vettem egy mély levegőt és lassan fújtam ki. Remegő kezemmel megfogtam a vállát és lassan a térdemre, támaszkodtam. Szemei megcsillantak, ahogyan rám nézett.

- Ne haragudj. – súgtam és megráztam a fejem.

Lucas arcára egy mosolyt ült ki és letörölte könnyeimet. Kócos hajamat a fülem mögé tűrte és magához ölelt.

- Nagyon kedvesek. – nézett rám Eleanor, miközben visszatette a könyvem a helyére.

- Hm? – néztem rá fel az ágyamon ülve.

- Lucas és Dana. Irtó aranyosak. Jól jártál velük. – huppant le mellém.

- Igen. – mosolyodtam el – Csak néha túlzottan óvni akarnak, meg bele szólni a dolgaimba.

- Ez legyen a legnagyobb gondod. – kuncogott.

- Zayn hol van? – csúszott ki a számon.

- Ühm.. Azt hiszem Emma átment hozzánk. Na meg a múzeumi incidens miatt sem akart jönni.

- Oh, szóval tudsz róla..

- Igen. – bólintott – Én azt hittem, ha majd találkoztok, újra felgyullad a láng és elsöprő szerelem lesz.

- Sokszor nem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan elgondoljuk. – vontam meg a vállaim.

- De szereted még, nem?

- Fogalmam sincsen. Én már nem tudom, mit érzek El. Amikor először találkoztunk itt, akkor az volt bennem, hogy vele akarok lenni. Aztán előjött benne valami uralkodás újra, amitől el szoktam és meg akart magának szerezni, mikor átmentem reggelizni.

- Szóval, azért nem akartál velünk találkozni sem?

- Igazából csak vele, de féltem hogy ahol te ott leszel ott Zayn is, feltűnik.

- De mért nem szóltál? Azt hittem haragszol rám.

Mosolyogva öleltem meg és egy puszit nyomtam az arcára. Vékony karjai szorosan körém fonta és kuncogott. Azt hiszem a közös múltunk, elég jól összekovácsol minket.

- Ha bármi van, amiről beszélni akarsz, én mindig meghallgatlak.

- Köszönöm El.

****

- Nagyon kedvesek a barátaid. Nem tudom, eddig miért nem mutattad be őket. – jegyezte meg Lucas, miközben becsukta az ajtót.

- Egyszer mindennek eljön az ideje. – mosolyogtam rá – Egyszer mindent tudni fogtok.

- Remélem is, ahogyan te is. – karolta át a nyakam Dana.

Mosolyogva bólintottam és megpusziltam az arcát, majd intve mentem az emeletre. Bezárkóztam a szobámba és lehuppantam az ágyra. Megemeltem magam mellett a matracot és előhúztam alóla egy összehajtott fényképet. Sóhajtva nyitottam szét. Még Eleanor fényképezte rólunk, amikor annyira rákattant, hogy mindent megörökít. Ha jól emlékszem Liam születésnapját ünnepeltük, amit Tiffany rendezett meg. A faházban voltunk az nap. Akkor voltam ott legelőször és utoljára is. A buli után egy hónapra volt az incidens az étterembe, ahol szétszóródott a banda.

A képen Zayn szorosan magához húzva fogta a derekam és az arcomra adott egy puszit, miközben a többiek körülöttünk álltak és koccintottak. Milyen jó is volt akkor.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy kopognak az erkélyemen. Egyből arra gondoltam biztos Niall vagy Louis az, hogy valamit itt hagytak, csak nem akartam visszacsöngetni, így felmásznak hozzám. De mikor oda fordultam, kedvem támadt oda menni és behúzni a függönyt. Harry vigyorgott rám a túl oldalról. Sóhajtva siettem oda és kinyitottam az ajtót előtt.

- Mit keresel itt? És ha meglátnak? Miért nem csak hívsz? Végül is tudod mi a számom..

- Shh. – fogta be a számat – Mennyit tudsz még mindig okoskodni. –beljebb tolt, hogy rendesen betudjon jönni.

Haja lelapult az esőtől, ami egy ideje esett már. Pólója teljesen rátapadt a testére, ami rendesen kiadta izmait. Mikor legutóbb láttam még kis kamasznak, mondtam volna, de most nagyon is vonzó. Komoly, de ugyan akkor pimasz, helyes és remek megjelenése van. Megfogtam a csuklóját és letoltam a számról tenyerét.

- Mit szeretnél?

- Holnap indulunk. Illetve velem jöhetsz. Persze nem erőszak, de jó lenne, ha ott lennél.

- Miről beszélsz? – mentem a szekrényemhez és elővettem egy törölközött – Tessék, ne fázz meg.

- Meg van Liam és Tiffany pontos helye. Már a repjegyek is meg vannak.

- Tiff?

- Igen, jó lenne, ha velem jönnél, hiszen talán te rá tudnád beszélni, hogy eljöjjön hozzánk.

- De nekem hétfőn vizsgáim lesznek, meg holnap reggel vissza kell mennem.

- Reggel felveszlek, mintha oda mennél, de nem mész. Azt nem ígérem, hogy hétfőre visszajövünk.

- Nem tudom Harry..

Harry megfogta a kezem és közelebb húzott magához. Szemei szinte a lelkemig hatottak. Félelmetes volt, de ugyan akkor nyugtató is. Lassan bólintottam és egy kisebb mosoly kúszott arcomra. Harry magához ölelt és hideg pólójától kissé felszisszentem, de utána én is átöleltem.

- Reggel itt leszek.

- Harry! – nyúltam utána – Maradj. Tiszta víz vagy és még mindig esik.

- Várj.. – vonta fel szemöldökét – Te most maradásra kérsz engem?

- Ühm.. Azt hiszem bolond vagyok, de igen. – nevettem el magam.

- Nem vagy bolond. Te bolondítasz meg engem.

Harry ledobta a kezéből a törölközött és magához rántott. Szorosan markolta a csípőmet és megcsókolt. Lábaim megremegtek és azonnal átkaroltam a nyakát. Jóval magasabb volt nálam így le kellett hajolni. Biztos kényelmetlen lehetett neki, így hátráltam vele az ágyamhoz. Engedett a fogásán és egyik kezét a fenekemre vezette. Felkapott magára és leült velem az ágyra. Pár másodpercig váltunk csak el, hogy le tudja venni a pólóját. Nedves mellkasán végig húztam a kezem és ledöntöttem az ágyra. Beletúrt a hajamba és hátra húzta a fejem. Beharapott ajkakkal figyeltem, míg szemeit a mellkasomra vezette. Nyelvét kidugta és végig nyalt duzzadt ajkain. Elengedte a hajam és a pólóm után nyúlt, hogy lehúzza rólam. A csípőjén ültem és lestem minden tettét, mert nem igazán hagyta, hogy tegyek valamit. Már kapcsolta volna ki a melltartóm mikor csörögni kezdett a telefonom. Sóhajtva engedte le a kezeit és a párnám alatt lévő telefonomért nyúlt. Elmosolyodott mikor a kijelzőre nézett. Befogta a számat és felvette.

- Kikki, most nem ér rá. – láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet – Hogy ki vagyok? Hmm.. Nem tudom, Te sem tudod? – vigyorogva mért végig – Értem hogy miért sajátítottad ki ezt a lányt. Elképesztőien jó teste van. Formás mellek.. – tekintetünk találkozott – De most le kell tennem, pedig szívesen megismernélek.

Letoltam a kezét magamról és elvettem a telefont. Szemeim elkerekedtek, mikor Zayn nevét megláttam.

- Ühm.. Zayn?

- Kathlyn? Ki a fasz volt az?

- Szerintem semmi közöd hozzá.. De mondd, mit szeretnél. – Harry vigyorogva ült fel és a nyakam csókolta.

- Először választ szeretnék, és hogy mit csinál veled..

- Sajnálom Zayn, nem parancsolsz nekem.

Harry kivette a kezemből a telefont és lenyomta, majd kikapcsolta. A szekrényre tette a készüléket és maga alá gyűrt. Vigyorogva nézett rám. Kezeimet a fejem mellé fogta és újra végig csókolt a nyakamon.

- Jó kislány. – csókolt meg.

****

Harry csak addig maradt, míg az eső el nem állt az éjszaka. Ásítva ittam a reggeli kávémat és vártam, hogy hívjon. Teljesen leszívta az össze energiám és miután egyedül maradt, csak arra tudtam gondolni, hogy végre találkozhatok a legjobb barátnőmmel. Lucas bevásárolni volt, Dana pedig a szalonba ment kora reggel valami megbeszélésre. Már akkor elköszöntem tőlük, így nem csak eltűnök köszönés nélkül. A nap erősen sütött és már nem is lehetett látni hogy tegnap este annyira esett az eső.

/ Zayn szemszög /

Felszabadultan csuktam be az ajtót Emma mögött és visszamentem a nappaliba a többiekhez. Eleanor kissé furcsán nézett rám, de mikor hozzám akart szólni Niall közbe vágott hirtelen berohanva hozzánk a szobájából.

- Meg van Harry!

- Ez remek! – örült meg Eleanor.

- Illetve nagyjából. – helyesbített Niall – A város másik felében bérel egy lakást valamilyen John néven és a telefonja is ezen a néven, van, ami este Kikki közelében volt.

- Hogy érted hogy Kikki közelében? – lepődött meg Louis.

- Hát emlékszem az utcára, de a házszámra nem, az utca pedig stimmel az utolsó hívás helyszínével.

Szóval Harry is itt van, ez remek, már csak meg kell találni. Lehet Kikki meg is találta már.

- Meg fogom ölni! – keltem ki magamból.

- Zayn.. – néztek rám – Mi van?

- Vele volt. Vele beszéltem az este. Kikki nem mondta meg ki az, de Harry volt az. Biztos vagyok benne. Ki más tudna arról, hogy mi régen együtt voltunk és nem hagytam másnak Kikki szerelmét.. Senki, hiszen mindenki azt tudja, hogy amnéziája van.

- De, akkor mi van, hogy vele volt, legalább van egy pont, hogy Kikki tudja. – értetlenkedett Eleanor.

- Megdugta. – morogtam – Harry megdugta. Eltöröm a nyakát.

- Állj le! – szólt rám Louis – Van barátnőd, Kikki pedig azt tesz, amit akar.

- Rohadtul de hozzám tartozik! – álltam fel – Niall, hol van az a lakás?

- Nem mész egyedül. – állt fel Louis – A végén tényleg megölöd.

- Meg is fogom. Hol számít még egy kis vér a kezemre, Kikki megmondta, hogy gyilkos vagyok.

- Mert meg akartad fojtani! – kiabált rám Eleanor.

Hirtelen mindenki csendben maradt. Louis hátra nézett barátnőjére, aki kezeit a szája elé tette és ijedten meredt rám. Honnan tudja? Niall átkarolta Eleanor vállát és elvitte a nappaliból. Louis közelebb jött hozzám és az fotelba lökött.

- Normális vagy ember?! Neked tényleg elmentek otthonról! Meg akartad ölni? Még is mikor?

- Nem bántottam volna..

- Mikor?

- A múzeumi megnyitón. Felhúzott..

- Ezért meg kell fojtogatni? Zayn évekig kerested, bele betegedtél, abba hogy elvették tőled! Most, hogy itt van, megölnéd? Tudod, mit akarsz?

- Megölni a mocskos, mert lefeküdt vele.

- És ha Kikki ugyan úgy akarta? Őt is megölöd?

Fáj a szívem. Sose volt ilyen, csak mikor a rendőrök elvették tőlem. Mit tegyek? Engedjem el? Nem bírom, próbáltam már. Akár hányszor meglátom, bevadulok, és magamévá akarom tenni.

****

- Mondott valamit Emma? – kérdezte Louis ahogy visszamentem a nappaliba.

- Még nincs bent, pedig ilyenkor már bent szokott lenni és Többen is keresték a vizsgák miatt.

- Remélem, hogy jól van. – sóhajtott Eleanor – Nem veszi fel a telefont.

- Elég valószínű, hogy Harry vele van.

- Nagyon ajánlom neki, hogy ne bántsa. – morogtam – Mit tegyünk?

- Várunk. – felelte Louis – Nem tudunk mit csinálni.

- És ha Harry elrabolta? – nézett rá Eleanor – Csak szólni kéne a családtagjainak.

- És mit mondasz? Hello, Kathlyn egy régi fogva tartójával van valahol, valószínűleg itt volt valamelyik nap, ja és mi is azok voltunk. – sóhajtott Louis.

- Talán a rendőrség.. – rázta a lábát Eleanor.

- És ha nincsenek az államban? – gondolkoztam el – Kikki miért menne vele bárhova is hacsak nincs egy céljuk?

- Céljuk? – hümmögött Niall – Mi érdekelte Őt?

Mindenki törte a fejét, és teljes csend telepedett a szobára. Feszült volt mindenki. Lehet Harry mind végig ellenünk játszott? Kitudja, mi van abban a sötét fejében.

- Tiffany. – szólalt fel Louis – Kikki egy folytában felőle kérdezett mikor találkoztunk.

- És ahol Tiffany ott van ott Liam is. – bólintott Niall.

- Tiszta sor.. – dőltem előre – Harry ellenünk akarja kijátszani őket.

- De miért? – szólalt meg halkan Eleanor.

- Mert eltettük láb alól a barátnőjét még akkoriban. – felelte Louis – Fel akart minket dobni az őrsön. Az se érdekelte hogy a szerelme börtönbe kerülhet miatt.