10. fejezet

Az, hogy nem lehetünk együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek.

/Zayn szemszög/

Egymás mellett sétáltunk a zsúfolt utcán és beszélgettünk. Már órák óta csak sétáltunk, néha megállva pihenőket tartva. Megtudtam, hogy Kikki milyen sok helyen járt a rokonaival és mennyire szereti őket. Ahogyan azt is elmesélte, hogy túl sok barátja nincs, de senkivel sincsen rosszban. Nyitott minden ember felé. Hát persze.. Hiszen azt kell játszania, hogy amnéziás.

- Emlékszel mikor arról meséltem, hogy egyszer el akarok menni valami szigetre? – nézett rám.

- Persze. – bólintottam – Sokszor mondtad, hogy ha felidegesítelek világgá mész egy szigetre.

- Most nem erre a felére gondoltam! – nevette el magát – Mondjuk Hawaii, ott még nem jártam. – állt meg egy kirakat előtt.

- Biztos meleg hely. – álltam meg és felé fordultam – Bemenjünk?

- Nem gond? – pillantott hátra.

Megráztam a fejem, mire hatalmas mosollyal az arcán szinte berohant az üzletbe. Sok mindenben semmit sem változott. Ugyan olyan beszédes és eleven egy része. Követtem a boltba, ahol régi könyvek és lemezek voltak. Volt pár több száz éves antik tárgy is, méreg drága áron. Meglepődtem, mikor láttam Kikki nem a könyveknél, van, hanem a lemezeket nézegeti. Megálltam az egyik polcnál és néztem a rajtuk lévő könyveket. Sose hallottam ilyen könyvekről, bár ha Kikki látná, biztosan el is mondaná az egész történetet. Kíváncsian néztem felé, de már nem volt ott. Körbe néztem, de sehol sem láttam. Itt hagyott volna? Hová tűnt?

- Bú. – fogta meg a vállam a hátam mögött – Azt hitted elszöktem? – nevetett.

- Azt gondoltam itt hagytál, nem megszöktél. – fordultam meg és a kezében lévő lemezre néztem.

- Megveszem, Lucas imádja és nem sokára szülinapja lesz. – mosolygott – Nem nézel valamit?

- Még is kinek? – néztem újra a könyvekre.

- Ott van Emma például.

Ahogy ránéztem, elnevette magát. Nem tudom, mi vicces lehetett az arckifejezésemen, de jól szórakozott. Megfordult és a pénztár felé vette az irányt. Nem mondtam el neki, hogy nem beszéltünk egy napja, mert rajta vesztünk össze. Amúgy se tartozik annyira ide.

Kinyitottam előtte az ajtót és megvártam, míg kimegy. Kissé mosolyogva pillantott hátra rám. Felvontam a szemöldököm, mire nevetni kezdett. Nevetése még mindig aranyos volt. Most csal az ember arcára.

- Mi az? – karoltam át a derekát.

- Hirtelen nem hittem el, hogy veled vagyok. Sose nyitottál nekem ajtót. – nézett rám, majd letolta a kezem.

- Nem volt elég nagy, hogy egymás mellett kiférjünk.

- Nem is te lennél. – forgatta szemeit – Kimegyünk a mólóra?

- Ha van kedved. Egyébként.. – hezitáltam – Öhm..

- Harry? – állt meg és felém fordult.

Bólintottam, mire lehajtotta a fejét és újra megfordult. Csendben megfogta a partra vezető korlátot és nézett előre a sötét víz felé. Mellé álltam és megfogtam a vállát. Vette egy mély levegőt és rám nézett.

- Oké. Kérdezz, amit akarsz.

- Kikki engem nem érdekel, hogy mi volt köztettek, hogy mit csináltatok és miért. Csak az érdekel, hogy bántott-e.

- Oh.. – pislogott rám értetlenül – Nem, nem bántott. Nem volt velem egyszer nem durva, még a hangját sem emelte fel, mint régen.

- És.. Ő jól van?

- Hát, éppen a bosszújának él, de rendben van. Rohadt magas. – sóhajtott – Én, nem tudom miért tettem azt, amit.

- Lefeküdtél vele?

- Igen. Nem tudom miért. Talán, azért mert te voltál az utolsó az életemben, és már vágytam valakire vagy, mert dühös voltam rád. Fogalmam sincs, de olyan nyers volt az egész. Semmi érzelem nem volt.

Sóhajtva léptem egyet hátra és kikerülve őt mentem le a partra. Meglepődtem, mikor a karom után kapott.

- Most itt hagysz? Ennyi?

- Gondoltam megyünk tovább. – ráztam a fejem.

- Azt hittem..

- Ugyan, - nevettem el magam – ezzel nem ijesztesz el.

Nevetve karolta át a karom és lementünk azon a pár lépcsőfokon.

****

Hűvös szél fújt a móló végén. Kikki keresztbe tett lábakkal ült mellettem a padon és az eget szemlélte. Jobban elnézve, semmit nem változott. Ugyan olyan szép és okoskodó, mint régen. Az okoskodást és a néha teljesen logikátlan ötleteit szerettem a legjobban. Olyan sokszor mondott baromságokat, de imádtam. Minden egyes szavát szerettem.

- És ha űrhajód lenne, mit csinálnál? – szólalt meg Kikki miközben felém fordult az éjszaka közepén.

- Aludj már. – mormoltam.

- De Zayn.. – kereste kezem a takaró alatt – Te nem néznéd meg a csillagokat oda fent?

- Nem. – fűztem össze vele ujjaim – Egyáltalán nem érdekel a űr.

- És az ufók elrabolnának engem?

- Szerintem már elraboltak és valami öt éves kislányt hoztak helyetted. – ásítottam.

- Nem vagy vicces.

- Te pedig gyerekes vagy.

- Oh, mr jobban tudok mindent Malik, akinek semmi humora. Ne haragudjon már rám. – gúnyolódott és elvette kezét.

- Most megsértődtél? – nevettem majdnem el magam – Komolyan?

- Hagyjál.

- Bébi. – húzódtam hozzá, és a hátára nyomtam, hogy fölé kerekedjek.

Nem szólt semmit. Ha most nem lenne sötét, minden bizonnyal egy három éves arccal találnám szembe magam. A nyakához hajoltam és csókolgatni kezdtem. Mocorgott alattam, mire lefogtam kezeit a feje fölé. Egy apró, halk nyögés szökött ki száján, ahogyan bőrébe kaptam.

- Most, nagyon felizgattál. Imádom, mikor ki kell, engeszteljelek. – csókoltam ajkaira.

- Ühm.. Sajnálom. – szabadította ki kezeit, és végig húzta mellkasomon – De most ez nem fog összejönni kedvesem. – hangja teljesen gúnyos volt, mire ledobott magáról.

- Ne már. Most mi a baj?

- Három napja piszkálsz, hogy milyen gyerekes vagyok. Meguntam.

Elhúzta a takaróját és éreztem, ahogy kikel az ágyból. Eltrappolt az ajtóig, majd pedig becsapta maga mögött.

Én komolyan nem értem. Gyerekes és kész.

- Öhm.. – fordult felém – Kérdezhetek valamit? Nem akarok tolakodó lenni vagy ilyesmi..

- Persze. – bólintottam.

- A szüleiddel azóta tartod a kapcsolatot vagy valami?

- Igen, minden héten beszélek velük. Miután elveszítettelek, megkerestem őket. Vigyáztam rájuk, bár messziről, de találkozunk.

- Akkor jó. – mosolygott – Tudod Zayn, büszke vagyok rád.

- Rám?

- Igen. Rengeteget változtál pozitív irányba és még csak nem is kellettem hozzá. – hajtotta le fejét és a kezén lévő karkötőt piszkálta – Mellettem is sokat változtál, és mindig azt mondtad csak miattam, változol..

- Ez így van. – helyeseltem – Kikki, attól hogy nem láttalak, csak erősebbnek kellett maradnom. Sok idő után akkor éreztem úgy, hogy fontos vagyok valakinek mikor lefeküdtünk. Napról napra biztosabb voltam, hogy minden este valaki haza vár és velem akar lenni. Fantasztikus érzés volt. Mikor elveszítettelek, tudtam, hogy valahol vársz rám. Hogy rád találok, és újra mellettem lehetsz. Erőt adott a tudat hogy változzak, de mindent erőszakkal oldjak meg. – néztem végig rá – Te voltál a sötétben a fényem. Tőled lettem más. Tőled függőt az életem.

/Kathlyn szemszög/

A szívem kihagyott pár ütemet, ahogyan hallgattam szavait. Rázott a hideg, mindattól, amit megtudtam. Sose beszélt velem ilyen őszintén. Soha nem mondta el mit miért tett, és mit gondol rólam, rólunk. Hirtelen nem találtam a szavakat, válaszolni akartam, nem akartam ennyiben hagyni, hogy rám hagyatkozzon. Nem csak én hatottam rá az életben, ott volt és van, Emma.

- Nem, nem csak én. Emma is. Hiszen vele vagy és még is, csak változol mellette is.

- Ez nem igaz. – rázta a fejét – Emma.. Emma kedves és szerethető lány, de nem kelt bennem olyan érzést, hogy megtennék érte bármit a világon.

Miért? Miért gyűlnek könnyek a szemembe? Megszakad a szívem, valamiért mintha egy fal ledőlt volna bennem.

- Tudod, sose hittem volna, hogy valaha szerelmes leszek. Úgy gondoltam nem nekem való, olyan nyálas és semmit mondó. Megmutattad milyen szeretve lenni, és hogy kell kimutatni a szeretettet. Sokat köszönhetek neked.

Rám emelte tekintetét miután, elrakta a telefonját, amin megnézte beszéde közben az időt. Meglepődve csúszott közelebb és letörölte könnyeim. Sírtam. Nem voltam szomorú. Megkönnyebbültem. Hogy mitől? Attól, hogy nem utál és hogy nem felejtettet el. És azért is, amiért ilyen könnyedén beszélt nekem az érzéseiről. Talán büszke lennék? Igen, az vagyok. Hatalmas öröm van a szívembe. A pulóverének zsebébe kutatott zsebkendő után, mikor a nyakába borultam és szorosan öleltem magamhoz. Hallottam, ahogyan a nevem súgja, de nem akartam elengedni. Teljes vagyok újra.

- Annyira örülök neked Zayn.

- Hát.. Öhm.. Én is neked, bár eddig is itt voltam. És te is. – ölelt át és arcát a nyakamba fúrta, mint régen – Mhh. Ez új parfüm?

- Hm?

- Nem ilyen volt rajtad múltkor. Ez olyan csábító. – húzódott el vigyorogva.

- Hová képzelsz? – nevettem zavaromba.

Nevetni kezdett, olyan jó ízűen és felállt. Elindult a város felé, én pedig sietve követtem. Kifaggattam az anyukájáról és a testvéreiről, amitől már agybajt kapott, mert a végére egészen tőmondatokban válaszolt. De azt is megtudtam, hogy Zayn csak engem mutatott be a családjának. És hogy az édesanyukája nagyon kedvel engem. Ami nagyon jó érzéssel fogott el.

****

- De ha csak tényleg nem gond. – mormogta Zayn előttem mikor felért a lépcsőn, megállt és felém fordult – Eleanor a fülem rágta érte.

- Persze, hogy nem. – nevettem – Amit a fejébe vesz, azt megcsinálja.

- Ne is mondd, mint Louis. – forgatta szemeit és elővette a kulcsait.

Kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. Kellemes illatok fogadtak minket mikor beléptünk a lakásba. Eleanor nevetése szűrődött ki a konyhából. Zayn ledobta a kulcsait az asztalra és elvettem a lenge kabátomat. Letettem a táskám az ajtó mellé és megvártam, míg Zayn leveszi a kinti ruháit. Meg fogta a csípőm és tolni kezdett a konyha felé. Mikor oda értünk a folyosó végén, elengedett és néztük, ahogyan Louis és Eleanor egymás mellett állva táncolnak a gáztűzhelynél.

- Megjöttünk. – halkította lejjebb a rádiót Zayn.

- Oh! Sziasztok! – fordult meg vigyorogva Louis.

- Kikki! – rohant felém El és a nyakamba ugrott, amitől a falnak dőltem – Úgy hiányoztál!

- Te is. – öleltem át.

- Na milyen volt a randi? – vigyorgott Louis és a szemöldökét emelgette.

- Nem randiztunk. – nézett rá Zayn, miközben lefejte rólam barátnőmet.

- Egyébként jól éreztük magunkat. – néztem rá – Voltunk egy boltba ahol csupa régiség volt.

- Hű, ez aztán izgalom. – nevetett.

- Kussolj már. – nézett rá Zayn, miközben beljebb invitált a konyhába.

- Mindjárt kész a vacsora. – sietett Eleanor a tűzhelyhez – Spagettit csináltunk, ha nektek megfelel.

- Én mondtam, hogy kínait rendeljünk vagy pizzát.

- Tökéletes. – mosolyogtam rá.

Louis szinte kicsattant az energiától, amitől persze Zayn a falra mászott és már a fejét fogta. A vacsoráig, nem egyszer tátogta nekem, hogy sajnálom, hogy ide hoztalak. Persze csak nevettem ezen, hiszen nagyon jól szórakoztam. Pont mit régen.

- Nem tudom mire, ez a nagy felhajtás. – mondta unalmasan Louis – Nem elég a pizza?

- Ha rajtad múlna, mindig csak az lenne. – nézett rá szúrós szemekkel Eleanor.

- Mert azzal jól lehet lakni.

- Előre tudom, hogy hosszú lesz. – állt meg a konyha melletti falnál Zayn – Felkészültél?

- Nem szökünk meg?

- Ez aranyos. – simított arcomra – De nem. Eleanor levágná a fejem.

- Oh, van még egy pár fej ebben a házban, egy mínusz mit számít.

- Bébi, ezt a fejet valaki nagyon hiányolná. – vigyorgott és a falhoz nyomott – Nem csak a csókok miatt..

Arcom lángolni kezdett és elfordítottam a fejem. Utálom ilyenkor, direkt zavarba hozz.

- Na, mindegy. – fogta meg a kezem és behúzott a konyhába – Kész a kaja?

- Vacsora. – javította ki Eleanor – Egy perc.

- És Liam jól van? – érdeklődött Eleanor egyszer csak a semmiből – És Tiffany?

A fiúk összenéztek és letették a villát. Zayn beleivott az italába, míg Louis barátnőjére nézett. Akartam válaszolni, de nem engedték. Nem akartak erről tudni. Így végül az is feltűnt, hogy Zayn annyira nem érdeklődött. Eleanor sóhajtva hajtotta le a fejét tovább evett. Miért ilyenek? Letettem a villámat és néztem rájuk. Louis nem figyelt rám, annál inkább Zayn. Egyenesen a szemeimbe nézett. Mintha el akartatna hallgattatni.

- Tiffany ide fog jönni. Még a héten. Liam pedig nagyon jól van, mind a ketten egy sportcsarnokban dolgoznak és Austinban élnek.

Eleanor halványan elmosolyodott, mire Louis rám nézett. Talán ő nem akart a leginkább erről hallani. Régen féltem, mikor így néztek. Ma már meg se hat. Zayn eltolta magát az asztaltól és megfogta a kezem.

- Gyere velem. – mondta.

Eleanor Louis kézfejére tette kezét és valamit mondott neki, de nem hallottam, mert Zayn szinte rángatott maga után. Egyenesen az egyik szobába mentünk. Azt hiszem Zayn szobája felé. Kinyitotta az ajtót és betolt rajta. Utána jött és becsapta az ajtót.

- Képzeld csak, tudod magamtól is járni! – szóltam rá.

- Miért kellett ezt? – emelte meg kissé a hangját.

- Én csak válaszoltam Eleanor kérdésére.

- Talán ha tudni akartuk volna, akkor rád figyelünk.

- Miért nem fogtátok be a fületeket?

- Úristen.. Te még mindig gyerekes vagy.

- Gyerekes? – léptem közelebb – Te pedig egy irányítás mániás fasz!

- Igazán?

- Rángatsz, tolsz és parancsolgatsz. Tudod miért nem szóltam, mert örültem, hogy nyugiban együtt vagyunk!

- Ha ennyire zavar miért nem léptél le? – mutatott az ajtó felé – Meg volt a lehetőséged.

- Mert úgy gondoltam kezdhetünk tiszta lappal és lehetünk barátok!

- Barátok? Kathlyn nekem nincsen szükségem barátokra! – lépett közelebb – Nem tűnt fel, hogy sose kerestem barátokat?

- Akkor ez most mi? – néztem őt, miközben kihúzta magát előbbi görnyedt testtartásából – Mi volt ez az este?

Nem akarja, hogy barátok legyünk? Akkor mégis miért törtük magunkat most az este? Mért? A nagy büdös semmiért. Leültem az ágy szélére és letöröltem könnyeim. Rosszul esett, amit úgy hozzám vágott. Én nem akarom újra elveszíteni. A barátja akarok lenni, hogy lássa mellette, vagyok és számíthat rám.

- Nem úgy értettem, sajnálom. – guggolt le elém és kezeit a térdeimre tette – Csak, még mindig feldúlt vagyok, hogy úgy leléptél és aggódtam. Nem akartam hallani a dologról. Louis nem mérges rád, csak megbeszéltük ma hogy ne hozzák szóba ezt az egészet. – simogatta lábam a hüvelykujjával – Persze, hogy kíváncsiak vagyunk, csak egy picit ülepedjen ez a dolog, jó?

- Bocsánat, hogy úgy neked estem. – szipogtam – Nem akartam.

- Tudom.

Felnyomta magát és magához ölelt. A hátam simogatta és nyugtató szavakat suttogott. Vállára hajtottam fejem és sóhajtva hunytam le a szemeim. Mikor meg akartam köszönni, csörögni kezdett a telefonom. Zayn elengedett és könnyeimet törölve vettem elő a telefonomat. Lucas volt az. Már éjfél is elmúlt.

- Szia!

- Halálra aggódom magam! Jól vagy? Hol vagy? Haza jössz még?

- Nyugalom! – nevettem el magam – Nem sokára indulok, oké?

- Egybe haza érjél nekem! Megvárlak.

- Értettem tábornok. Puszi!

Letette a telefonom és az előttem álló személyre, néztem. Háttal volt nekem és üzenetet írt. Felálltam az ágyáról és megfogta a vállát. Hátra nézett rám, majd eltette a mobilját.

- Azt hiszem, ideje mennem.

- Haza viszlek. Ne legyél egyedül az éjszaka közepén.

- Köszönöm.