A kád szélén ültem és lehunyt szemekkel hajtottam
előre a fejem. Remegett az egész testem, és kapkodva szedtem a levegőt. Mintha
bármelyik pillanatban megfulladnék. Hallottam, ahogyan az ajtó a falnak ütközik
halkan, és meztelen láb trappol végig a járólapon. Nem akartam kinyitni a
szemem, féltem, hogy leszédülök a kádról. Erős karok vontam magához és csupasz
mellkasán éreztem arcom. Meleg volt a bőre és puha. Harry volt az. A hátamat
simogatta és lassan húzott az ölébe.
- Rosszul vagy?
Aprót bólintottam, mire magához szorított erősen
és felállt a kádról velem. Könyökével lenyomta a lámpát és az ágyhoz ment.
Ajkait a homlokomra nyomta és befektetett az ágyba. Rám húzta a takarót, majd
eltűnt pár percre. Erőtlennek éreztem magam, nem bírtam kinyitni a szemem, de
nem is akartam. Csak aludni szerettem volna, és azt hogy Harry visszafekszik
mellém.
- Gyere, igyál. – fogta meg a kezem Harry mire
kissé felhúzott, és a számhoz tartotta poharat.
- Nagyon ajánlom neked, hogy ne legyen baja. –
hallottam halványan valaki hangját.
Jelen pillanatban tényleg olyan volt mintha
amnéziám lenne. Nem jutott eszembe, hogy hol vagyok és miért. Csak feküdtem
tehetetlenül és rázott a hideg, miközben levert a víz. A szívem néha majd
kiugrott a mellkasomból, hol pedig azt se éreztem, hogy ver még.
- Pihennie kell csak..
- Miért kellett neki beadni?
- Kussolj már!
- Magánál van még? Jobb lenne, ha hívnánk egy
mentőt..
- Ennyi erővel én is meg tudnám hánytatni.
- Akkor tedd meg! – hangosodott fel valaki – Az
isten szerelmére! Megölöd!
- Nem kéne
ezt tenned. – nézett rám Zayn vigyorogva a fekete kanapén ülve, kezében egy
pohár vodkával.
- Ugyan. –
mosolyogtam rá az emelvényről és ledobtam a pólóm, majd a nadrágom.
Letette
poharát az asztalra és előre dőlve támaszkodott meg könyökein. Megfogtam a
hideg fém rudat és megkerültem. Az alkoholtól, ami bennem volt, nem éreztem
magam zavarban. Élveztem, hogy Zayn összes figyelme rám terelődik, és csak
velem foglalkozik. Lábam rátekertem és kissé megemeltem magam rajta.
- Jobban
csinálod, mint bármelyik táncos nő, ebben a clubban.
- Még ha
nincs is olyan jó, tudom, hogy engem megdugnál velük ellentétben. – csúsztam le
az aljára.
- Te most
kikezdtél velem Kathlyn? Nem ismerek rád. – állt fel és felém jött.
- A saját
technikád használom fel ellened. – dobtam hátra a hajam.
- Vedd le a
melltartód. – ugrott fel elém és térdein támaszkodva hajolt felém.
- Oh, biztos
nem. – emeltem fel a lábam és mellkasára tettem csupasz talpam – Maradsz ott.
Beharapta
alsó ajkát, és szaporán vette a levegőt. Most már tudom, miért szeret velem
játszani. Felizgat, majd hagyja, hogy szenvedjek a nagyobb élvezet miatt. Hátra
nyúltam és kikapcsoltam a fekete melltartóm, majd magam mellé dobtam. Kezeit
letette a lábaim mellé és éreztem, ahogyan kissé megnyom. De nem hagytam magam.
Továbbra is rajta tartottam a lábam. Szemeivel szinte felfalt és el tudom
képzelni, hogy a fejében már többször is magáévá tett ezen a kis helyen.
- Keményen
meg foglak rakni, csak engedj el.
Elnevettem
magam és felé hajolva csókoltam meg. Kapott az alkalmon és ledobta a lábam.
Óvatosan ledöntött a hideg üveglapra, így szorosan testéhez préseltem magam.
Vadul csókoltuk egymást. Kezei bejárták a testem, míg én a nadrágjától
szabadítottam meg.
Nyújtózkodva nyitottam ki a szemeim és felültem.
Üres volt a szoba. A nap erősen sütött be az ablakon és kellemes meleg szökött
be. Ledobtam magamról a takarót és kikeltem az ágyból. Megigazítottam magamon
Harry szürke pólóját és az ablakhoz mentem. Elhúztam a függönyt és láttam,
ahogyan Tiffany a kinti asztalon terít meg a reggelihez. Gyorsan elővettem a
táskámból egy tiszta nadrágot és pólót, majd rendbe tettem magam.
- Jó reggelt. – jött be Harry – Hogy aludtál?
- Neked is! – néztem el a tükörtől – Mint akit
agyon vertek az este. Biztos mikor beszélgettünk elalvás előtt, megvertél. –
nevettem el magam.
- Oh. – nézett rám meglepetten – Az szuper. – jött
oda hozzám és végig mért – Szexi ez a nadrág. Kiemeli a feneked.
- Ne bámulj. – fordultam meg és felnéztem rá.
- Nehéz megállni. – simított az arcomra, majd a
hajamba túrt – Tetszik így a hajad, már mint, hogy nem olyan hosszú mint volt.
Vadabb és szexi mikor kócos.
/Tiffany szemszög/
- Ühm.. Szerinted Kikki jól van? – néztem Liam
felé, aki rám kapta a tekintetét.
- Valószínűleg. Harry azt mondta, úgy alszik, mint
a bunda, amikor lent volt. – tette az asztalra a friss, hideg limonádét – Bár
nem értem mire volt jó ez..
- Nagyon megijedtem. Szinte magánál se volt. –
sóhajtottam és a háza néztem.
- Tudom, - jött oda hozzám és megfogta a karom –
de ne szólj róla. Nem kéne, hogy kiakadjon. Valószínűleg ma már jól van.
- Értem. – bólintottam – Hozom a reggelit.
- Oké. – mosolyogva puszilt meg.
Liam ellépett tőlem és minden pohárba töltött
limonádét, míg én bementem a házba és elővettem a hűtőből a gyümölcssalátát és
a zöldség salátát. Kikki mosolyogva jött le a lépcsőn és oda jött hozzám. Más
volt. Boldognak tűnt. Átölelt és szorosan fogott magához. Hiányzott már. Pont
mikor meg akartam kérdezni, hogy Harry hol maradt, megláttam őt a falnak dőlve.
Barátnőm elengedett és megfogta az egyik üvegtálat, majd kivitte a kertbe.
Harry követte őt és valamit motyogott neki, mire Kikki nevetni kezdett. Mi
lehet köztük? Együtt lennének? Bár azt nem hiszem.. Kikki akármennyire is
furcsa most, tudom, hogy Zayn még mindig lázba hozza. Talán Harry a menedéke.
Hallgattuk barátnőmet reggeli közben, ahogyan
mesélt a családjáról, barátairól és az egyetemről.
- Lana Henderson? – gondolkoztam el, mire Kikki
bólintott – Olyan ismerős a neve.
- Lehet Londonból, mert sokat járt ott. Biztos
buliztatok együtt vagy valami. – vonta meg a vállát – Most is ott volt minden
bizonnyal a szüleinél és a bátyánál.
- Szóval.. – szólt közbe Harry – Velünk jöttük? Ma
vissza kell mennünk.
- Dobjunk el mindent, amit itt felépítettünk? –
nézett rá Liam – Nem is tudom Harry.. Ez elég nehéz döntés.
- Szinte lehetetlen dolgot kérsz tőlünk.. –
sóhajtottam.
- Ne csináljátok már.. – vonta fel a szemöldökét
mellettem Harry – Azért ennyire nem nehéz.
- Végre van egy normális életünk. Boldogok
lehetünk, és nem kell rettegnünk. – néztem rájuk - Harry, ezt sose fogod
megérteni. Végre normálisan élünk, nem kell bujkálni, vannak barátaink, akikkel
rendszeresen összeülünk esténkét, bulizhatunk. Számomra mindennél többet jelent
ez.
- Lehet, úgy gondolod, ezt bármikor újra
csinálhatjuk, de ez nem így van Harry. Idő kell hozzá. Hosszú, fájdalmas és
reményekkel teli idő. – fogta meg Liam a kezem – A kapcsolatunk is majdnem rá
ment.
/Kathlyn szemszög/
Harry vett egy mély levegőt és lehunyta szemeit,
arcát pedig az ég felé szegezte. Talán nem számított erre, de én igen. Akkor
mikor megláttam, hogy van saját házuk és munkahelyük. Tudtam, hogy felépítettek
valamit, amit nem akarnak majd eldobni maguktól. Tiffany mindig is ezt szerette
volna. Boldogan élni a szerelmével.
- És ha könyörgök? – kétségbe volt esve, amilyen
magabiztos volt eddig – Liam, kérlek.
- Nem. Határozottan nem a válaszom. – rázta a
fejét.
Tiffany és Én csak egymásra meredtünk és nem
szóltunk semmit. Én ebbe nem akarok beleszólni, én csak látni akartam, hogy jól
van és nem esett baja az évek alatt. Harry dühöngve felállt az asztalról és rám
nézett.
- Gyere Kathlyn, menjünk.
- Igazság szerint, én még egy kicsit maradnék. –
néztem hátra.
- Kizárt. – rázta a fejét – Még az egyetemre is
vissza kell menned.
- Már nem tök mindegy? Lemaradtam a vizsgáról. –
vontam meg a vállam.
- Maradjatok még. – szólt közbe Tiff – Vagy hagyd
nyugodtan itt, haza tud menni egyedül is majd.
Harry csak felnevetett, majd megfogta a karom.
Sóhajtva álltam fel és követtem. Egyenesen az emeletre mentünk és becsukta
utánam az ajtót. Az ágyon lévő pólóját benyomta a táskájába, és a cuccaimat
elrakta a bőröndömbe. Ideges volt. Hozzám se szólt, még csak rám se nézett.
Közelebb mentem hozzá, míg a táskájába kutatott és végig simítottam a hátán.
Felemelte a fejét és rám nézett.
- Hé.. Ne legyél ideges.
- Nem vagyok az. – válaszolta.
- Harry, maradjunk még. – fogtam meg a karját és
próbáltam magamra vonni a figyelmét – Nem szeretnék még visszamenni.
****
Megállt az autó. Harry az arcát dörzsölte, míg én
néztem őt. Órák óta nem szólt hozzám. Kikapcsoltam az övem és már nyitottam
volna az ajtót, mikor megfogta a combom. Újra rá néztem és megváltoztak
arcvonásai. Már nem volt megfeszülve mindene.
- Később felhívlak, jó?
- Oké, bár nem tudom, hogy veszem fel. Majd
megoldom. – mosolyogtam rá.
- Ne haragudj. – hajolt közelebb és arcomra
simított – Nem akartam veled bunkó lenni.
- Nem haragszom. – ráztam meg a fejem és megfogtam
a kezét – De most már tényleg mennem kell. Vár rám egy háború.
- Hívj, ha bármi baj van.
- Hívlak. – hajoltam oda hozzá és egy gyors puszit
nyomtam arcára.
Kiszálltam a kocsiból és kivettem hátulról a
táskámat. Megvártam, míg Harry elhajt és erőt véve magamon elindultam az egyetem
épülete felé. Ebédszünet volt. Majdnem mindenki kint volt a szabadban. Gyors
léptekkel szeltem át a hosszú utat és már cél egyenesben voltam. Minden akadály
nélkül bejutottam és egyből jobbra fordultam. Próbáltam kerülni a tekinteteket,
amik rám szegeződtek, de kissé nehéz volt. Minden bizonnyal én voltam a téma,
aki kihagyta a vizsgákat, meg hogy hol lehetett.
Megkönnyebbültem, mikor becsuktam magam mögött a
szoba ajtaját. Lana már itt volt. Szét voltak dobálva a ruhái az ágyán. Gyorsan
bepakoltam a szekrénybe a ruháimat, majd az ágy alá dobtam a táskámat.
Elővettem egy füzetet és egy tollat, majd rohantam az előadó terem felé. Már
nem sok hiányzott. Leugráltam a lépcsőkön és már fordultam is jobbra, mikor
észre vettem, hogy egy bizonyos nagyon nem kívánt személy állt velem szembe.
Lucas persze egyből kiszúrt és ideges arc kifejezése, hirtelen átváltott
mérgesbe és megkönnyebbültbe. Vettem egy 180 fokos fordulatot és elindultam a
másik irányba, mintha meg se láttam volna. Lucas persze egyből utána kiabált,
így megálltam. Franca.
- Kikki! Ez még is mi?! – förmedt rám – Hol
voltál? Kihagytad a vizsgákat! Elment az eszed?!
- Nem! – néztem rá – Épp hogy most jött meg!
Rohadtul, de nem akarom ezt az egészet. Ti erőletétek rám mert, hogy az
agyturkászom azt mondta jót, tesz majd nekem! – kiabáltam vele – Megtettem,
mert szeretlek titeket! És mert rohadtul hálás vagyok, érted? – vettem egy mély
levegőt – De sok mindent nem tudsz rólam. Rengeteg dolgot. Köztük azt se, hogy
nincs amnéziám.
Lucas csak állt előttem és lesokkolt. Nem bírtam
tovább. Nem akartam ezt tovább húzni. Rossz volt neki hazudni, megjátszani a
hülyét. Beletúrt szőke hajába és a falnak dőlt. Próbáltam kivenni
mozdulataiból, hogy mi lesz, de semmi. Csak állt és meredt maga elé.
- Lucas..
- Ne. – egyenesedett ki – Pakolj össze. Haza
megyünk.
Meglepődve néztem rá, majd fejével a lépcső felé
bökött, így megfordultam és elindultam. Hallottam, ahogyan követ engem, de nem
szólt hozzám.
****
- Én ezt nem értem. – rázta Dana a fejét – Most
akkor te mindig is jól voltál? És amikor ide kerültél akkor hetekig csak
megjátszottad magad?
- Nem. Csak azt játszottam meg, hogy nem emlékszem
semmire. – hajtottam le a fejem – A többi mind igaz volt. Az hogy mennyire
szeretlek titeket, és hogy hálás vagyok. Amikor ide kerültem, egyedül éreztem
magam és féltem. Kikerültem egy megszokott biztonságos környezetből és
elszakítottak a szerelmemtől, a barátaimtól. Féltem, hogy bajuk esett.
Rettegtem.
- És még is hol voltál most?
- Megkerestem a barátnőmet. Tiffany. Miután
meghalt Duffy, csak ő maradt nekem. Vele éltem. Osztálytársam volt. Senkiben
nem bíztam meg, csak benne. Tudom kellett, hogy jól van és nem esett baja.
Aggódtam miatta.
Nem szóltak semmit. Dana ránézett a szerelmére,
majd felállt és átült mellém. Ránéztem, mire elmosolyodott és magához ölelt.
Könnyek folytak végig arcomon és szorosan öleltem.
- Mi nem akarunk elveszíteni Kikki. Mi csak azt
akarjuk, hogy biztonságba legyél. – simogatta a fejem.
- Nem akartunk rá erőltetni semmit se. – sóhajtott
Lucas – Csak nem szerettük volna, ha nem lesznek barátaid, hogy a szobádban
gubbasztasz.
- Ne haragudjatok. – töröltem meg a szemeim – Nem
akartalak titeket átverni.
- Nem haragszunk. – ült mellém Lucas és átölelt –
De ne legyen több titok. – puszilt a fejemre – Nem kell vissza menned.
Mennyivel könnyebb volt a lelkem. Még beszéltünk
pár szót, majd Dana visszament a munkahelyére, Lucas pedig elment elintézni a
pár dolgot. Kipakoltam a ruháimat a szekrényembe és minden apró kis dolgokat
elraktam, amik az egyetemen velem voltak. Épp mikor leültem az ágyra, hogy
pihenjek megszólalt a csengő. Felpattantam az ágyról és lerohantam a lépcsőn.
Megigazítottam a pólóm és kinyitottam az ajtót. Zayn állt előttem. Örültem
neki, nem tudom miért, de örültem. Egy pillanatra hátra nézett, ahol Louis és
Niall beszélgettek az autónak dőlve.
- Gyere be. – álltam félre.
- Kösz. – jött be, majd becsukta maga mögött az
ajtót.
- Szeretnék bocsánatot kérni. – néztem fel rá,
egyenesen a szemeibe.
- Inkább te ne haragudj rám. Bunkó voltam veled és
bántottalak. – nyúlt bele a zsebébe és elővett valamit, amit felém nyújtott –
Tessék, ezt múltkor elhoztam, mikor itt jártunk. Kerestünk valamit, ami alapján
megtudhatjuk hol is vagy.
Elvettem tőle és szétnyitottam. A kép volt, amin
rajta voltunk. Más esettben tomboltam volna, hogy turkáltam a szobámba, de most
semmi düh nem volt. Mosolyogva hajtottam vissza és felé nyújtottam.
- Tartsd meg, gondolom neked sokkal kevesebb
emléked, van.. – hallgattam el, mert nem akartam kimondani mit gondolok.
- Rólunk? – fejezte be és elvette, úgy hogy
ujjaink összeértek – Köszönöm. Jól vagy?
- Igen. – bólintottam – Minden rendben van.
- Ennek örülök, akkor én most megyek. – fordított
hátat.
- Várj! – fogtam meg a karját és rám nézett – Nem
lenne valamihez kedved? Ühm.. Már, mint..
- Ma este vagy holnap este?
- A ma teljesen megfelel, ha neked is jó.
- Hétre érted jövök. – bólintott és mintha
halványan rám mosolygott volna.
- Várlak. – engedtem el és figyeltem, ahogyan
elmegy.
****
- Ez egy randi lesz? – mért végig Lucas.
- Nem! – nevettem el magam – Csak összeülünk
beszélgetni. Semmi nem lesz, itthon fogok éjszakázni is, ne aggódj. Bár már
elég nagy vagyok..
- Ne feszegessük ezt a témát. – tette keresztbe
karjait mellkasa előtt – Nem értem akkor minek a smink.
- Lucas már megbeszéltük. – fordultam meg és
ránéztem – Ez a ruha jó lesz?
- Ez randi. – vágta rá – Jobb lenne, ha valami
garbóba mennél meg melegítőben.
Nevetnem kellett azon, hogy milyen gyerekes. Vett
egy mély levegőt, majd bólintott. Imádtam, hogy ilyen. Oda mentem hozzá és az
arcára pusziltam.
- Megígérem, hogy éjfélig haza érek. – nevettem –
Nem csinálok semmi rosszat.
- Lucas, hagyd már. Érezze jól magát. – jött be
Dana mosolyogva – Elég nagy már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.