11. fejezet

Farkas szemet nézve ültem Lucas előtt és próbáltam reggelizni. Dana sokszor ránk szólt, de Lucas mintha meg se hallotta volna. Mióta lejöttem a szobámból le, se vette rólam a szemeit. Sóhajtva tettem a tányérra a szendvicsem és újra felnéztem.

- Mi az?

- Hm? – csodálkozott rám Lucas.

- Mióta azon a lépcsőn lejöttem te, csak bámulsz rám, méregetsz..

- Elég későn jöttél. – szűkítette össze a szemeit.

- Lucas nem vagyok gyerek. Szerintem elég érett vagyok és felelősség teljes. Tudok magamra vigyázni.

- Igaza van Szívem. – helyeselte a válaszomat Dana.

- Azt se tudom ki az a srác. Srác? Inkább férfi. Idősebb nálad nem?

- Igen. Zayn a neve. De volt már itt korábban egyszer. Mikor elmentem Texasban.

- Tényleg.. Eleanor jött vele. Őt is onnan ismered?

- Nem. De ez most már legyen elég, oké?

- Én csak próbálom megismerni a baráti köröd.

- Baráti körről jut eszembe.. – nézett rám Dana – Andy keresett.

- Andy? Mit szeretne?

- Találkozni. Mondtam neki, hogy majd visszahívod.

Csendben ittam bele a narancslevembe és még mindig farkas szemet, néztem rokonommal. Már kezd igazán zavarni, hogy ennyire bámul rám. Megköszöntem a reggelit és felmentem a szobámba. Lucas egyszerűen kibírhatatlan ma reggel. Csodálom, hogy nem várta meg hogy haza érjek.

/Zayn szemszög/

- Hé.. – ült le Louis a velem szembe lévő fotelba – Mi van veled?

- Hm? – pillantottam rá fel.

- Hát.. Emma és Te.. Szóval.. Még együtt vagytok? Csak, mert hogy tegnap Kikki itt volt meg minden. – talán fél percig néztem rá, majd újra a telefonomra pillantottam, amiben éppen Emma üzenetét olvastam – Nem, muszáj válaszolnod, csak gondoltam megkérdezem.

- Nem éppen vannak rendben a dolgok. – néztem rá, mikor már indulni készült – Mikor Kikki elment Texasba, akkor vesztünk össze.

- Nem is beszéltetek?

- Nem. – ráztam a fejem.

- Zayn, nem akarok szemét lenni, de nem lehet hogy Emma számodra csak egy pótlék volt.

- Pótlék? Miért lett volna az?

- Hát mióta Kikki újra a képben van, szinte alig látjátok egymást, még csak beszélni se beszéltek. – dőlt hátra – Bele kerültél egy ördögi háromszögbe. Mikor nem tudod kit, válassz. De nem húzhatod ezt sokáig. Mind a ketten helyetted fognak lépni egyszer és lehet úgy hogy az nekem nem lesz jó.

- Nem akarom elveszíteni újra. – sóhajtottam és magam mellé tettem a telefont – Mikor velem van Kathlyn újra egésznek, érzem magam. De azt sem akarom, hogy Emma magára maradjon.

Louis nem válaszolt csak bólintott. Tudom, hogy Emma most vizsgákon megy keresztül, és hogy mennyire ki van bukva a családja miatt, mert az Anyja Japánba ment mindent itt hagyva. De egyszerűen nem bírok mellette lenni. Idegesít.

- Szakíts vele.

- Nem lenne fair. – túrtam a hajamba – Emma mostanság ki van bukva.

- Akkor vagy Kikki megy a képből.. Vagy leszel egyedül.

- Jó reggelt! – jött be hozzánk Eleanor – Öhm.. Baj van? Olyan komolyak vagytok.

- Neked is. – mosolygott rá Louis.

- Minden oké. – néztem újra a telefonom.

- Kikki később átugrik, azt mondta, van egy meglepetése. – mosolygott El – Reggeliztetek?

- Már régen. – fogta meg kezét Louis.

****

/Kathlyn szemszög/

Hogy miért szeretem? Nem tudom. Félhetnék attól, hogy megöl vagy éppen bántani fog. De nem. Minden egyes lélegzet vételemet nyomon követi, óv a széltől is. Ahogy elnézem Őt, csodálom. Évekig egyedül volt. Senki nem foglalkozott azzal, hogy van. Régen azt hittem az emberek azért lesznek alvilágiak, mert élvezik, ha fájdalmat okoznak az embereknek. És akkor itt van Zayn. Azért lettem ilyen, mert nem bírta elviselni, hogy bántják a nőket. Így kerültem mellé. Korábban elátkoztam a munkahelyem, hogy túlóráztam, és emiatt bajba kerültem, de már nem bánom. Örülök neki.

Elvont a figyelmem a könyvről, ahogyan a tetejébe akasztotta ujját és lehúzta arcom elől. Egy féloldalas mosoly volt arcán. Kivette kezemből az olvasni valóm és ledobta az ágy mellé. Ujjait végig húzta csupasz combon és a nyakamba csókolt. Kuncogtam mikor a bőrömbe kapott, majd átkaroltam a nyakát.

Igen. Határozottan boldog vagyok, amiért találkoztunk. Szeretem. Minden egyes titkát, durvább mozdulatát és azt, ahogyan irányít engem.

- És Zayn milyen? – nézett rám Tiffany a kocsiban ülve.

- Zayn? Olyan, mint régen. Illetve.. Nyugodtabb és udvariasabb.

- Zayn? – nevetett fel – Nem bírom elképzelni.

- Liam miért nem jött?

- Azt mondta majd talán két hét múlva. Dolga van még otthon. – mosolyodott el sejtelmesen.

- Dolga? – vontam fel szemöldököm – Mi féle dolga.

- Majd megtudod. – pirult el.

Ilyenkor meg tudnám átkozni, hogy ezt csinálja. Mindig felizgat a titkokkal, majd pedig elhallgat. Olyan furcsa érzés kerít maga alá, mikor rá nézek. Olyan.. Más. Minden más. Mintha a nővérem ülne mellettem. Mikor régen nyaralni voltunk. Autót bérelt és bejártuk a nyugati partot.

Megálltam a piros lámpánál és megszorítottam a kormányt. Ez nem jó érzés. Könnyek szöktek a szememben. Nem akarok sírni előtte. Hiszen az azért jött, hogy elszomorítsam, és a baromságaimat hallgassa. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeim. Igen, hiányzik a családom.

- Kathlyn.. Mehetünk. – fogta meg Tiff a vállam.

Miért van, az hogy minden egyes vezetésnél a családomra gondolok? Minden emlék felszakad, és egyszer elönt a félelem. A szüleim is autóbalesetben vesztették életüket.

Kezem remegni kezdett és gyorsan lekanyarodtam egy parkolóba. Tiffany meglepődve nézett rám. Nem bírom ezt. Elengedtem a kormányt és rádőltem. Mozdulatlanul pihentettem a fejem rajta és próbáltam elfelejteni mindent.

- Rosszul vagy? – nem reagáltam semmit sem – Kikki.. – megfogta a vállam, de képtelen voltam bármit is tenni – Kikki! Magadnál vagy? Hé! – kezdett el rázni, mire leütöttem a kezét és továbbra sem mozdultam meg - Hol a telefonod?

Mi történik velem? Ez fog minden egyes vezetésemnél történni? De most már olyan durván, hogy nem leszek képes haza jutni sem? Tiffany kiszállt az autóból és felhívott valakit.

Miért kell mindent elszúrnom? Szegény ide jön, és egyből rám kell figyelni.

****

Elővettem táskámból a kulcsokat és barátnőm felé fordultam. Mosolyogva nézett rám. Miért ilyen nyugodt? Hiszen út közben is, feltartottam végül is.

- Előre szólok, Lucas kissé nehéz esett. Főleg, hogy te úgy mondva a múltamból vagy.

- Alig várom. – bólintott – Kíváncsi vagyok, hogy hasonlít-e Apukádra.

- Külsőre biztosan. – kuncogtam.

Kinyitottam az ajtót és elvettem Tiffany egyik táskáját. Először egyenesen a szobámba mentünk és lepakoltunk. Tiff csodálkozva nézett körbe. Mintha nem látott volna, még hálószobát.

- Mennyivel másabb. Régen mindig valami sötétebb vagy fiúsabb színű szobád volt. – fordult a polcokon lévő képekhez.

- Hát igen, Lucas nagyon lányossá faragott. – nevettem el magam – De nem bánom.

- Ő ki? – vette kezébe az egyik képet – Olyan, boldog vagy mellette.

- Lana. – válaszoltam – Az egyetemi szobatársam volt.

- Volt? – lepődött meg.

- Volt, mivel már nem járok oda. Az nap mikor visszajöttünk tőletek, akkor abba hagytam és eljöttem.

- Öhm.. – jött oda hozzám és átkarolta a vállam – És ebben az ágyban hány fiú feküdt már?

- Tiffany! – éreztem, ahogyan arcom égni kezd.

- Komolyan.. Zayn óta..

- Egy. – mormogtam halkan az orrom alatt.

- Nálad ez is rekord. És ki volt a szerencsés? – vigyorogva huppant le az ágyra – Azóta azért kicserélted az ágyneműdet?

- Mhh.. – ültem le mellé – Harry.

- Micsoda? Harry? Mondjuk nálunk is elég furcsák voltatok.

- Mielőtt félre értenéd, mi nem vagyunk együtt. Csak mérges voltam. – gondolkoztam el – Mérges? Nem inkább dühös.. Zayn megpróbált maga alá keríteni újra. És akkor megtettem. De már nem tenném meg újra.

- És milyen volt? Csak, mert tudom hogy Zayn volt neked mindig is..

- Nem tudom. – ráztam a fejem – Végig csak..

- Zayn volt előtted nem igaz? – mondta keserűen – Egyszer Liam és Én úgy volt, hogy befejezzük. Még Hollandiában. És én lefeküdtem valakivel. Azt mondta neki, hogy Liam. És hogy mennyire szeretem. Tudod Kikki, ha valaki nagyon szeretsz, nem bírod elengedni. Semmilyen körülmények között sem.

- Tudtam, hogy kivel vagyok, de akárhányszor megcsókolt vagy megölelt azt hittem Zayn az. Hogy velem van megint és mikor kinyitottam a szemem rádöbbentem nem. Nálatok pedig csak kapaszkodtam belé, úgy éreztem Harry egy biztos pont számomra most.

- Megtehettem volna.. Több száz nővel megcsalhattalak volna. Tudod, hányan ajánlották fel magukat nekem? Hülye az a férfi, aki nem vesz a lehetőségen.. – tornyosult fölém – Hülye vagyok én is. – nyújtotta felém kezét, és ujját végig húzta ajkamon – Mindegyikben csak téged kerestelek. Egy ostoba vita után is csak rád vágytam. – lerogyott térdeire és ölembe dobta fejét – Mit művelsz velem te nő? Elgyengítesz.. Tönkre teszel..

- Zayn.. – néztem rá, ahogyan fejét a lábaimhoz nyomta és karjait a derekam köré csavarta.

- Mindenkiben téged látlak. Mindenhol az illatod érzem és a hangod hallom. Beléd betegedtem. Miért nem mentél már el tőlem? Miért tetted ezt velem? Bántasz.

- Nem hagylak el. – ráztam a fejem és lassan felnézett rám – Soha nem foglak magadra hagyni. Nem hagyom, hogy újra rossz útra tévedj. – húztam egy apró mosolyt az arcomra, és végig szántották könnyeim az arcomat.

- Nem szeretem mikor miattam, sírsz. Sose lenne szabad sírnod. Neked nem. – engedte el derekam és letörölte könnyeim – Nem értem még mindig, hogy mit szerettél meg bennem, ennyire.

- Azt, aki vagy. Az igazi Zayn. – fogtam meg a kezét – Azt, aki az enyém.

Egy mosoly szökött arcára és felnyomta magát a kanapéra. A lábai közé húzott és a homlokomra csókolt. Fejem a mellkasán pihent és lassan simogatta a hátam és a fejem.

- Sajnálom. Egy ökör voltam és tudom, hogy megbántottalak.

- Egy vitához ketten kellenek. – néztem fel rá.

Szemei csillogtak. Teljesen nyugodt volt. Az utóbbi időben nem láttam ilyennek. Mintha valami féle megnyugvás érte volna. Lehajtotta fejét és megcsókolt. Más volt. Lassan csinált mindent. Testem szorosan az övéhez tartotta, és most az először csukta be szemeit a csókunk közben. Eddig hónapok alatt sose tett így. Megbízik bennem..

- Dana, Lucas! - álltam meg előttük - Ő itt Tiffany akiről, meséltem.

- Üdv! - mosolygott barátnőm.

- Úgy örülünk, hogy megismerhetünk. - nézte Dana miközben átkarolta Lucas derekát - Nem vagy éhes?

- Oh, nem Kikki elvitt egy gyors étterembe. - legyintett.

- Szolgáld ki magad, tegyél úgy mintha otthon lennél! - szólalt meg végül Lucas.

Tartottam attól, hogy Lucas hogyan fog viszonyulni a helyzethez. Sokáig nem is szólt semmi hozzánk csak méregette a vendéget.

- Kikki, rendbe raktuk a vendégszobát. Így nem kell egy szobában lennetek. – szólt utánam Lucas, ahogyan a telefonomért mentem.

- Köszönöm! – mosolygott Tiffany – Nem kellett volna értem fáradni.

- Ugyan, nem minden nap van sokáig itt Kathlyn egyik régi barátja. – legyintett Dana.

- Sőt soha nincs itt egy barátja sem. – tette hozzá halkan Lucas.

- Ne kezdjük megint! – néztem rá – Kérlek..

- Nem kezdtek semmit sem. – mondta, majd kiment – Gyere drágám. Elmegyünk vásárolni.

- Mi is elmegyünk majd. Eleanor elhívott magukhoz minket. – fordultam háta feléjük.

- Érezzétek jól magatokat! – puszilt arcom Dana – Vele meg ne foglalkozz, azt hiszi el, fogsz költözni. Mert biztosan szerelmes vagy.

Nevetni kezdtem, ahogyan Dana elmondta mi baja, van. Lucas annyira túl reagál mindent. El sem merem képzelni mi lesz, ha valaha megtudja a teljes igazságot, hogy mi is történt velem Angliában. Hogy milyen életem volt. De ezt meg nagyon messzinek érzem.

****

- Kész vagy? – néztem rá hátra.

- Ühüm. Bár izgulok.

- Nyugi, mindenki teljesen más. Nyugalom van oda bent.. Vagy is általában.

Becsöngettem és vártunk. Tiffany megfogta a kezem és közelebb állt hozzám. A zár kattant és kinyílt az ajtó. Niall velünk szemben állt és hatalmas mosollyal fogadott minket. Ahogy beléptünk, jól megölelte barátnőmet és boldogan újságolta a többieknek, hogy ki a meglepetés. Eleanor azonnal rohanni kezdett a nappaliból és Tiffany nyakába vetette magát. Szorosan ölelte és puszilgatta. Talán kicsit jobban örül neki, mint nekem. Zayn és Louis is kijöttek az előszobába. Louis megveregette Tiff vállát és kedvesem mosolygott.

- Üdv, újra köztünk Tiffany. – szólalt meg mellőlem Zayn.

- Sziasztok. – mosolygott – Liam nagyon sajnálja, hogy nem tudott eljönni, de azt mondta pár nap múlva utánam, jön.

- Komolyan? – csillantak fel Eleanor szemei.

Zayn megfogta a kezem és elhúzott a konyhába. Nem akartam felszólalni, hogy miért visz el a többiektől, de megfordult a fejemben. Vett le poharakat a szekrényből, míg én a pult mellett állt és néztem őt. Elővette a hűtőből egy üveg üdítőt, és a poharakat kezdte el megtölteni.

- Figyelj.. – fogtam meg a vállát, mire rám nézett – Köszönöm a mait.

- Mi történt? – fejezte be az öntögetést és elém állt – Olyan rémült voltál.

- Egyszerűen be pánikoltam.. Újra.

- Újra? Miért nem az első volt?

- Nem, ezért nem szoktam vezetni. – ráztam a fejem – Mindig eszembe jut valami a nővéremről, majd hirtelen hogy a szüleim is autóban haltak meg. Remegni kezdenek a kezeim, és hirtelen nem látok semmit se csak azt, ahogyan ott volt a tévében az a riport. Leadták, ahogyan égett az autó és az a roncs, ami maradt.

- Nyugi.. – ölelt magához – Akkor inkább hívj fel bármikor, de ne vezess.

- Nem akarok megint valaki terhére lenni.

- Az enyémre sose voltál. Velem mindig csak jót tettél. – puszilt a fejemre – Segítesz ki vinni? – lépett el tőlem.

Bólintva vettem elő egy tálcát és rápakoltuk a poharakat. Kezembe vettem és a nappaliban mentem vele. Zayn mögöttem jött két tányért ropogtatni valóval. Letettem a dohányzó asztalra a tálcát és lehuppantam a lányokhoz. Eleanor azóta sem engedte el barátnőnket. Niall és Louis barátjuk hogy léte felől érdeklődött, majd mikor megtudtak mindent, amit akartak mind a ketten rám néztek. Vagy is.. Lehet, hogy nem is engem néztek, mivel Zayn mögöttem állt. Mintha jeleztek volna egymásnak. Éreztem egy kezet a vállaimon, és mikor hátra néztem az erkély felé bökött.

/Eleanor szemszög/

Ahogy a fiúk és Kikki kimentek az erkélyre, elengedtem a mellettem ülő személyt. A pohár után nyúlt és közben rám nézett.

- Ilyenkor mi van?

- Hm? – néztem ki – Passz. Sokszor elrabolják tőlem.

- És Ők együtt vannak? – mutatott Zayn és Kikki felé – Mert az én drágámból nem lehet semmit kiszedni, csak ha már olyan mélyen bele mész valami beszélgetésbe.

- Nem, nincsenek. – ráztam a fejem – Zayn kapcsolatban van egy ideje.

- Hogy mi? Zayn?

- Igen, Kikki egyik egyetemista társával. Emma a neve, bár mostanság eléggé az utolsókat rúgják. És hát Kikki is elég sokat van már vele.

- Harry féle dologról tudsz?

- Igen, bár nem sokat. – ittam bele az egyik italba – Kikki nem mondd el semmit. Zayn biztos sokkal többet tud mindenkinél.

- Valami sose változik. – nézett kifelé.

Hümmögve bólintottam és figyeltem, ahogyan Louis és Niall bejönnek. Zayn a korlátnak volt dőlve és Kikki előtte állt valamit nagyon magyarázott neki. Karjait hirtelen maga elé rántotta és félre nézett. Összevesztek volna? Niall egy kicsit tartotta az ajtót nyitva, míg Louis valamit mondott neki. Akkor hallottam, hogy Zayn mint válaszolt neki.

„Akkor is így lesz, sajnálom.”

Majd becsukódott az ajtó. Kikki mintha az arcát törölte volna.

- Gyertek, elmegyünk a partra. – mosolygott Louis – Gondolom, még nem voltál a városban.

- Nem. – állt fel – Aztán haza vinnétek? Eléggé elfáradtam azért.

- Persze. – bólintott Louis – Bébi, gyere már.

- Ők? – néztem továbbra is ki.

- Csak beszélgetnek. Niall pedig találkozik az egyik barátjával.

- Összevesztek? Vagy baj van?

- Eleanor.. – nézett rám Louis és megfogta a kezem – Gyere.

Sóhajtva álltam felé és még egyszer hátra néztem. Kikki Zayn karjaiban volt és biztosan sírt. A vállai fel és lemozogtak. De mintha.. Zayn is elszomorodott volna. Keserű arccal simogatta a hátát.

****

Tiffany integetett, míg elhajtottunk a ház elől. Lou az ujjaival a kormányon dobolt és a dúdolta a dalt, ami a rádióban szólt. Csak Kikki és Zayn járt a fejemben. Mi történik otthon? És miért sírt annyira Kikki?

- Bébi, ugye nem a délután történteken agyalsz?

- De igen. – vágtam rá – Lou, mi történt oda kint?

- Nem mondhatom el. – morogta – Kérlek.

- Tudni szeretném. Akarom. Miért sírt Kathlyn? Miért volt olyan elkent Zayn kedve?

- Az isteni Eleanor! – csattant fel – Kikki legjobb barátnője, az a Lana annak a nyomozónak  húga, aki ki akart minket csinálni Londonban. Lana Kikki után nyomozgat a bátyjával.. Mind végig megfigyelték. De szerencsére mióta eljött az egyetemről, már nem.

- Ez most komoly? És ezt elmondtátok neki?

- Muszáj volt.

- És Emma? Akkor ő is szemmel van tartva nem igaz?

- Nem tudjuk. Kikki az biztos meg volt figyelve, de szerencsére jókor jött Harry. Valószínűleg Ő is tudta.

/Zayn szemszög/

Kinyitottam a háztömb kapuját és előre engedtem. Kikki sokkal jobban lenyugodott már, de még mindig tartotta a távolságot. Bunkó dolog volt azt mondanom, hogy mindig egyedül volt, így meg se fog neki kottyanni, az hogy elveszti azt a lányt. Nem kellett volna. Szorosabban fogtam magamhoz a papírzacskókat, ahogyan néztem. Kárpótolni szeretném. Azért amiért olyan sokszor megbántottam már ebben a rövid időben. Az ajtó előtt megállt és felém fordult. Miért akarom ennyire megcsókolni? Napok óta nem is gondoltam arra a személyre, akivel együtt vagyok. Keresett párszor, de nem akartam vele beszélni. Nem hiányzott.

- Hé.. Baj van? - fogta meg a csuklóm mikor az ajtót nyitottam ki.

- Nem nincsen.

- Zayn..

- Kikki semmi baj. Tényleg.

Nem volt megelégedve a válaszommal. Feljebb húztam a karom és így meg tudtam fogni a kezét. Behúztam a lakásba, és azon kaptam magam, hogy mosolygok rá. Kissé összezavarodott fejet vágott, de hamar viszonozta a mosolyt. Talán még se olyan mérges rám? Becsukta az ajtót és elvette az egyik zacskót. Egyenesen a konyhába mentünk vele. Míg Én elpakoltam, addig Kikki popcornt csinált és üdítőt választott. Éreztem, ahogyan a zsebembe rezegni kezd a telefonom. Míg Kikki el volt foglalva, gondoltam megnézem.

„Nem tudom, mi van veled/velünk, de ez így nem jó. Valószínűleg te is érzed. Én nagyon szeretlek, de valami rettenetes módon megváltozott. Napok óta nem tudunk a másikról semmit sem. Sikerültek a vizsgáim is, szóval már több szabad időm is van. A héten haza utazok a szüleimhez, ha gondolod, gyere velem és oldjuk meg a kapcsolatunkban keletkezett gubancot. Kérlek, adj majd magadról bármi féle életjelet. Hiányzol, rettenet módon.”

- Ez jó lesz nem? Régen ittam már ilyet. – állt elém Kikki – Emma?

- Hm? – pillantottam rá – Hívd át, elmegyek. A kapcsolatotok fontosabb. – tette hozzá halkabban – Tiff úgy is nálam van.

Nem hagyta, hogy bármit is reagáljak. Az üdítőt már a pultra tette és ki is ment a konyhából. Gyorsan léptekkel értem utol és megfogtam a kezét. Visszarántottam és a vállamra kaptam. Nevetve simított végig a hátamon, míg én a fenekére csaptam. Amikor letettem a kanapéra és fölé hajoltam, hirtelen azt hittem a régi házamban vagyunk. Sokáig csak bámultunk egymás szemébe, majd Kikki elfordította a fejét.

- Hozom a popcornt és az italt. Addig válassz valami filmet. – egyenesedtem fel.

****

A film nagy részét nem is figyeltük, mert egymást dobáltuk párnával és kukoricával. Vagy éppen Kikki szája nem állt be. Csak mesélt és mesélt. Igazából, régen az agyamra ment volna, de most nagyon is élveztem. Az egész négy évet elmesélte. Minden apró részét. Egy ideje viszont csendben ültünk és a tévét néztük.

- Szóval.. Akkor nem alszol itt? - pillantottam rá, éppen a szájába tömte a popcornt - Csak, mert szerintem ma senki nem jön haza.

- Ühm.. Tiffany otthon vár. De köszönöm, majd máskor.

- Tényleg. - hümmögtem.

Éreztem, hogy még engem nézd, de én már régen a filmet néztem újra. Közelebb csúszott hozzám és már nem volt az ölében a tál. Vállamra hajtotta fejét és kezem az ölébe tette, amit átkarolt. Olyan volt, mint régen. Kicsit előre hajoltam és combját megfogva a lábaim közé emeltem. Kényelmes volt. Emma sose szeretett így ülni. Tényleg csak Őt akartam benne pótolni. Nem ment. Más volt minden. Szakítanom kell vele, nem húzhatom tovább a semmit. Nem akarom, hogy jobban fájjon neki.

- Ühm.. Elég béna filmet választottam.

- Rohadt unalmas. – helyeseltem.

- De.. Öhm.. – mocorgott kicsit – Most olyan jó így. Kényelmes.

- Egyetértek. – döntöttem fejem a fejére – Kikki..

- Igen?

- Még.. Még mindig.. Izé.. Még mindig téged szeretlek. Nem változott semmi sem.

Nem válaszolt. Megint mocorogni kezdett. Kezét a hasamra tette és felnyomta magát. Mélyen a szemembe nézett. Könnyes volt. Most ezzel fájdalmat okoztam neki? Mert nem akartam..

- Én is. – súgta megtörten – Nem bírom elfelejteni azt, ami volt. Ami a miénk volt. Minden nap..

- Alig várod, hogy láthass igaz? Ugyan ezt érzem. – bólintottam – Mióta tudtom hogy itt vagy, azóta Emma teljesen hidegen hagy. Rádöbbentem, hogy csak téged akartalak pótolni valakiben. De senki sem tud pótolni.

- Ne mondd ezt. – rázta a fejét – Lehet, hogy ezt érezzük, de az a múlt. Nem tehetjük meg újra.

- Miért nem? Miért nem érdemeljük meg újra a boldogságot? Miért kell egymás mellett lennünk és szenvedni, mert nem tehetünk semmit sem?

- Ne tedd ezt. – rázta tovább a fejét és lassan sírni kezdett.

- Még mindig a világomat jelented Kikki. – fogtam meg a kezét – Még mindig te vagy a mindenem. Ha te nem vagy velem elveszett vagyok.

Lehunyta szemeit és szorította a kezem. Nem bírom tovább. Nekem ez nem megy.

Közelebb hajoltam hozzá és ajkaira tapadtam. Éreztem, ahogyan teste megfeszül és először próbált eltolni, de végül megadta magát. Átkarolta a nyakam és hátra dőltünk a kanapén. Ujjaim a derekába mélyesztettem és mohón faltuk egymás ajkait.

Újra ébredt az a tűz, ami mind végig ott volt még bennünk parázsként. Egyik kezével a hajamba túrt és alsó ajkamba harapott.

- Akarlak. – nyögte – Most és itt.

- Komolyan? – vigyorodtam el.

- Ne szórakozz velem. – húzta meg a hajam.

- Ez tetszik.

Lehajoltam egy újabb csókért és pólója alá nyúlva simogattam selymes bőrét. Ágyékát teljesen hozzám nyomta. Tényleg nem bír magával. Ritkán volt ilyen.

- Megjöttünk! – rohant be Eleanor a nappaliba – Oh.. Bocsánat! – futott is ki.

Egymásra néztünk, és nevetni kezdtünk. Felültünk a kanapén és rendbe tettük magunkat.

- Ez egy kicsit ciki.

- Ez nagyon ciki. – simította hátra a haját – Akkor haza megyek.

- Elviszlek. – állt fel – Úgy is most azt fogják tenni, amit mi is majdnem.

Kikki elnevette magát, majd elköszönt a szerelmespártól és kiment a lakásból. Felkaptam a kulcsaimat és utána mentem. Elnézve őt, teljesen feléledt. Nem volt olyan sápadt. Már volt élet benne. Hátra pillantott rám és mosolygott. Más volt, mint pár órával ezelőtt. Most sokkal őszintébb volt és sokat mondó.

- Most akkor mi lesz?

- Mi lenne? – húztam az agyát.

- Ennyi?

- Nem, határozottan nem. – karoltam át a derekát – Együtt leszünk. Rövid időn belül ez a csinos kis test újra az enyém lesz. – kacsintottam rá – Minden egyes kis porcikád.

- Ühm.. Az utcán vagyunk. – takarta el arcát, mivel teljesen elpirult – Várok.

- Nem sokára bébi, nem sokára.